Pesti Srácok

CDU-s üzenet a tökölődő szocdemeknek: kicsit kormányozni olyan, mint kicsit terhesnek lenni

null

A koalíciós szerződés melletti kiállásra és a közös kormányzás folytatására ösztökélik a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetői a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD), amely új vezetőséget választott vasárnap véget ért kongresszusán.

– fogalmazott Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke (fotónkon) egy vasárnapi lapinterjúban, kiemelve, hogy pártja kitart a 2018 februárjában megkötött koalíciós szerződés mellett, és ezt elvárja a szociáldemokratáktól is.

PestiSracok facebook image

– mondta a kereszténydemokrata vezető a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent interjúban. Aláhúzta, hogy az Angela Merkel kancellár vezette kormány megalakulása óta a CDU és a CSU is elnököt váltott, mégsem követelték a koalíciós szerződés újratárgyalását. A szociáldemokraták berlini kongresszusán hozott határozat szerint nem kell az egész koalíciós szerződést újratárgyalni, de megbeszéléseket kell kezdeni három témakörben: a kormány szeptemberben elfogadott klímavédelmi csomagja, az állami beruházások élénkítése és a minimálbér emelése ügyében. Annegret Kramp-Karrenbauer jelezte, hogy nem utasítja el a megbeszéléseket, de nem hajlandó bármit feladni a koalíció megőrzéséért. Kiemelte: nem lehet azon az alapon tárgyalni, hogy a szociáldemokraták azt mondják, "ha ezt vagy azt nem csináljuk meg, akkor mi megyünk". Arra a felvetésre, hogy a CDU egyik tekintélyes tagja, Friedrich Merz – aki Annegret Kramp-Karrenbauer ellenfele volt a 2018. decemberi elnökválasztáson – megfontolásra érdemesnek tartja a kisebbségi kormányzás lehetőségét, azt mondta, hogy nem "spekulációkkal", hanem a kormányzással foglalkozik.

A koalíciós szerződés melletti kiállást sürgette a szociáldemokratáktól a CDU és a CSU közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetője, Ralph Brinkhaus és a CDU egyik alelnöke, Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök is. Ugyanakkor vasárnapi nyilatkozataikban egyaránt jelezték, hogy a klímavédelmi csomag ügyében van mozgástér. Armin Laschet hangoztatta, hogy a csomagot a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarájában, a Bundesratban is el kell fogadtatni, ahol a kormánypártok nincsenek többségben, ezért meg kell szerezni a Zöldek támogatását, vagyis az egyszer már lezárt csomag eleve "nyitott", a Bundestag és a Bundesrat közötti egyeztető bizottság előtt van. Erre hívta fel a figyelmet Annegret Kramp-Karrenbauer is, aki azonban kiemelte, hogy "nem lehet megint mindent a nulláról kezdeni". Az állami beruházások élénkítésével kapcsolatban azt mondta, hogy nem a pénzzel van gond, hanem a források felhasználásával.

– fejtette ki a CDU elnöke. A minimálbér emelése ügyében nem tapasztalható nyitottság a CDU/CSU részéről. A CSU ebben a kérdésben egyenesen hajthatatlannak tűnik; ezt jelzi a bajor tartományi párt főtitkára, Markus Blume állásfoglalása, amely szerint "az SPD baloldali fordulata nem vezet baloldali fordulathoz a kormányban".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.