Pesti Srácok

Deutsch: Az áttelepítési rendszer megbukott, új menekültpolitikát kell kialakítani

Deutsch: Az áttelepítési rendszer megbukott, új menekültpolitikát kell kialakítani

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságában (CONT) ma mutatták be az Európai Számvevőszék különjelentését, amely azt vizsgálta, hogy a menekültválság által különösen sújtott Görögország és Olaszország esetében az uniós támogatások megfelelően lettek-e felhasználva és elérték-e céljukat. A dokumentum felelőse a szakbizottságban Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő.

– olvasható Deutsch Tamás közleményében. A fideszes EP-képviselő szerint a jelentésből egyértelműen kiderül, hogy az áttelepítési rendszer megbukott, és a bőkezű, bevándorláspárti uniós támogatások ellenére sem sikerült felgyorsítani a menedékkérelmek elbírálásának eljárásait, nem sikerült hatékonyabbá tenni a kiutasításokat, és továbbra is kritikus körülmények között tartják a menedékkérőket, különösen a görögországi táborokban.

PestiSracok facebook image

– olvasható Deutsch Tamás szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében, amelyben a képviselő azt is hangsúlyozza, hogy az uniós hotspot-rendszer megbukott. Úgy fogalmaz:

Hangsúlyozza azt is, hogy a kitoloncolási rendszer sem működik, hiszen a tényleges kiutasítások száma mindenhol rendkívül alacsony.

– állapítja meg a jelentés. Deutsch Tamás szerint ezek a lesújtó tények, amelyeket az Európai Unió saját belső vizsgálata tárt fel.

– emelte ki Deutsch Tamás a szakbizottsági vitában.

Fotó: MTI