Pesti Srácok

Döbbenetes ítélet: felmentették a gyerekcsempész román bűnbanda tagjait

null

Tíz évi pereskedés után a Marosvásárhelyi Táblabíróság a bűncselekmények elévülése, illetve hiánya miatt jogerősen felmentette azt a 24 romániai vádlottat, akiket kiskorúak Nagy-Britanniába csempészése és bűnözésre kényszerítése miatt állítottak bíróság elé.

A korábban nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó ügyben hozott ítéletről hétfőn számolt be az Agerpres hírügynökség. Az ügy vádlottainak többsége a Ialomita megyei Tandarei városból származik. Eredetileg bűnszövetkezet létrehozásával, tiltott fegyverviseléssel, embercsempészettel és kiskorúak kizsákmányolásával vádolták őket, amiért akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható. A bíróság azonban valamennyi vádlott esetében megváltoztatta a büntetőjogi besorolást, és az időközben hatályba lépett új büntető törvénykönyv enyhébb büntetési tételeit vette figyelembe, megállapítva a feltételezett bűncselekmények elévülését vagy hiányát.

Az ügyet a romániai nyilvánosság elé táró G4Media portál korábban felidézte: 2010 áprilisában brit és román rendőrök 34 házkutatást tartottak Tandareiben; négy géppisztolyt, 12 vadászpuskát, 6 pisztolyt, 10 kilogramm aranyat, valamint pénzt, autókat és lovakat foglaltak le félmillió euró értékben. Az akkor előzetes letartóztatásba helyezett, de nem sokkal később már szabadlábon védekező vádlottakat 2010 júliusában állították bíróság elé, azzal vádolva őket, hogy részt vettek 181 romániai gyerek Nagy-Britanniába csempészésében, akiket aztán a bűnszövetkezet ottani tagjai koldulásra és zsebtolvajlásra kényszerítettek. A G4Media szerint a tandarei-i bűnbanda Nagy-Britanniában elfogott tagjai nem voltak olyan szerencsések, mint romániai társaik: közülük 120-at juttatott börtönbe a brit rendőrség. A portál felidézte: miután 2011-ben a brit hatóságok az Európai Parlamentben is bemutatták a Tandarei-ügyet, az EU új irányelvet fogadott el a kiskorúak kizsákmányolásáról, amely a kényszermunka, illetve a rabszolgaság kategóriájába sorolja a gyermekek koldulásra vagy lopásra kényszerítését. Az irányelvet valamennyi tagország, így Románia is ratifikálta. A nyomozást az Egyesült Királyságban vezető, időközben nyugállományba vonult Bernie Gravett brit rendőr a mostanihoz hasonló első fokú ítélet februári kihirdetése után a román igazságszolgáltatás kudarcának nevezte az ügyet.

PestiSracok facebook image

– idézte a nyugalmazott rendőrt a román hírportál.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.