Pesti Srácok

Hivatali vesztegetés miatt letartóztatták a Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megyei politikusát

Hivatali vesztegetés miatt letartóztatták a Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megyei politikusát

Egy hónapra elrendelte F. Petra letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A nő 2018 nyarától az októberi önkormányzati választásig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat fideszes alelnöke volt. Jelenleg a törökszentmiklósi képviselőtestület és a megyei önkormányzat tagja.

A torokszentmiklosi.hu információi szerint a fideszes politikusnőt azzal gyanúsítják, hogy uniós pályázatok elbírálására hatással bíró hivatalos személyként jogtalan haszonra tett szert, a Településfejlesztési Operatív Programmal kapcsolatos pályázatoknál jogellenesen befolyásolhatta a közbeszerzéseket. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség hosszabb ideje önkormányzatokat érintő korrupciós bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Az ügyészségi nyomozók házkutatást tartottak a cserkeszőlői önkormányzatnál; feltehetően ekkor vették őrizetbe F. Petrát is. A bíróság közleménye szerint F. P. ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. november 29-én – a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt – egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Forrás: ATV/torokszentmiklosi.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.