Pesti Srácok

Karácsony elismerte: képtelen kigazdálkodni a felújításokhoz szükséges pénzt

null

Máris elismerte Karácsony Gergely, hogy képtelen lesz a nagyobb fővárosi felújítási projektekhez szükséges forrást maradéktalanul kigazdálkodni. A főpolgármester hétfőn megjelent interjújában ugyanakkor elárulta: vezetőcserék, kirúgások várhatóak a fővárosi cégekben.

Az interjúban Karácsony Gergely arról beszélt, hogy az ellenzéki roncskoalíció továbbra is kitart mellette, de ezért mindennap meg kell dolgoznia. Ugyanakkor hozzátette:

A budapesti főpolgármester elárulta: számtalan vezetőcserére, azaz kirúgásra kell számítania a fővárosi cégben dolgozóknak.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Az interjúban Karácsony Gergely azt is állította, hogy az új városvezetés eleve örökölt 150 milliárd forint adósságot, amelyre még további 50 milliárd rakódik. Hozzátette: hiányzik 20 milliárd a Lánchíd felújításához, 10 milliárd a hármas metró büdzséjéből és 20 milliárd az állatkert befejezéséhez. Elmondta, hogy a Lánchíd felújításának tartalmát az állítólagos hiány miatt megpróbálják újragondolni, de magának a hídnak a funkcióját is megváltoztathatónak vélte. Mint elismerte:

Forrás: mfor.hu; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.