Pesti Srácok

Kézzel tartották a járőrök a kocsit, így mentették meg az elgázolt kislányt

null

Az elgázolt biciklis kislány az autó alá szorult; életét a Készenléti Rendőrség járőrei mentették meg azzal, hogy kézzel felemelve tartották a kocsit, amíg két odaérkező járókelő segítségével sikerült kihúzni – írja a police.hu.

A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség (KR) Kelet-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság két járőre, Csortos Gábor rendőr főtörzsőrmester és Biloscsuk Zoltán rendőr főtörzsőrmester pénteken, az esti órákban szolgálati járművel éppen szolgálatba vonultak Kiskunhalason keresztül, amikor a Szász Károly utcában egy balesetet vettek észre. A rendőrök mellett elszaladt egy férfi, akit a rendőrök visszatartottak, majd a balesetben részes – úttesten álló – autó alól segítségért kiáltó gyermekhangot hallottak. Ettől tíz méteres távolságban egy kivilágított kerékpárt is láttak az úttesten. A rendőrök a kocsihoz sietve, annak hátsó kereke alá szorulva egy kislányt találtak. Mivel a gyermekre teljes súlyával ránehezedett a jármű, a két járőr az alváznál fogva felemelte az autót, de a gyermeket nem tudták kiemelni, ezért segítségért kiáltottak. Erre két gyalogos sietett a helyszínre, az ő segítségükkel sikerült a lányt kihúzni. A KR rendőrei haladéktalanul mentőt és tűzoltót kértek a helyszínre, a kisgyermeket pedig – esetleges gerincsérüléstől tartva – mozgatása nélkül szolgálati kabátjukkal betakarták, nyugtatták. A kislány úttestre esett telefonján keresztül a balesetről a rendőrök értesítették az édesanyát is. A kiérkező mentők elmondták, hogy a gyermek életét a gyors rendőri segítségnyújtás mentette meg, és mivel a 13 éves lány súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították. A Készenléti Rendőrség járőrei a visszatartott férfit, K. Gábort elszámoltatták, majd mivel a balesettel összefüggésben több bűncselekmény gyanúja is felmerült, átadták a férfit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársainak.

Forrás/fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.