Pesti Srácok

Legalább öt ember életét vesztette egy gázrobbanásban Eperjesen

null

Rendkívül erős gázrobbanás történt péntek délben egy 12 emeletes lakóház felső részében a kelet-szlovákiai Eperjesen, öt ember meghalt – jelentette a TASR közszolgálati szlovák hírügynökség.

A gázrobbanásban, amely a 9. és a 12. emelet közötti házrészben történt, legalább öt ember életét vesztette, sokan megsérültek – közölte az egészségügyi mentőszolgálat operációs központjának szóvivője mintegy két órával a tragikus esemény után. A sérültek száma meghaladja a negyvenet.

- mondta újságíróknak Peter Pellegrini szlovák kormányfő, aki Denisa Saková belügyminiszterrel együtt megtekintette a tragédia helyszínét. Pellegrini kijelentette, hogy a kormány minden segítséget megad a tragédia érintettjeinek és Eperjes városának.

PestiSracok facebook image

A robbanást követően a ház felső része lángokba borult, és rendőrségi szakértők szerint nem kizárt a lakótömb összeomlása sem. Az első vizsgálatok szerint a legfelső három emelet teljesen instabil, és nagyrészt leomlott a lépcsőház is. A hatóságok ezért nemcsak az érintett épületet, hanem a szomszédos lakótömböket is fokozatosan kiürítik. Az emberek ideiglenesen a környékbeli iskolákban kaptak elhelyezést. A mentési munkálatok folytatódnak. A robbanás konkrét okai egyelőre nem ismertek.

A gázrobbanás ügyében válságstáb ült össze – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek esti híradójában. Denisa Saková belügyminiszter az M1-nek adott exkluzív nyilatkozatában ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy már nem találnak több halottat. A 12 emeletes házba csaknem százan voltak bejelentve. Az M1 Híradójában korábban azt is elmondták, hogy lakók már sem az épületben, sem annak tetején nem tartózkodnak. A tűzoltókat is kirendelték onnan, kívülről oltják az épületet.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.