Pesti Srácok

Nézőpont: A harminc év alattiak fele úgy gondolja, nem kell a határon túli magyar jelölteket támogatni

Nézőpont: A harminc év alattiak fele úgy gondolja, nem kell a határon túli magyar jelölteket támogatni

A magyar felnőtt társadalom 53 százaléka nem tartja elfogadhatónak azt, hogy magyarországi politikusok a környező országokban ne a határon túli magyar képviselők vagy pártok mellett álljanak ki – derül ki a Nézőpont Intézet a Magyar Nemzetnek készített közvélemény-kutatásából. A Momentum-vezetők politikai hibát követtek el akkor, amikor európai szövetségi politikájuknak alárendelték a nemzeti érdekvédelem ügyét – írták.

A Nézőpont Intézet a határon túli magyarokkal szemben román és szlovák politikusok favorizálásáról készített felmérésének összefoglalójában azt írta: nagy port kavart a politikai nyilvánosságban, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András és a párt európai parlamenti képviselője, Donáth Anna nemzetközi szövetségesük, nem pedig az erdélyi és felvidéki magyar jelöltek támogatása mellett kampányolt.

– szögezte le a felmérés eredményére hivatkozva a Nézőpont Intézet. Azt írták: arra a kérdésre, hogy elfogadható-e, hogy a magyarországi politikusok nem a határon túli magyar politikusok vagy pártok mellett állnak ki, az összes megkérdezett 53 százaléka válaszolt nemmel és csak 34 százaléka igennel.

PestiSracok facebook image

– olvasható az összefoglalóban. A Nézőpont elemzése szerint a két Momentum-vezető komoly politikai hibát követett el akkor, amikor európai szövetségi politikájuknak alárendelték a nemzeti érdekvédelem ügyét, és úgy vélték, ez a politika a következő országgyűlési választáson megnehezíti a Momentumnak a határon túli magyar szavazatok gyűjtését és a Fidesz-szavazók elcsábítását.

– írták.

– közölték. A felmérés szerint Fekete-Győr András kijelentéséről a magyaroknak csak a 38 százaléka hallott, 60 százaléka nem, a 30 év alattiaknak pedig csak 17, míg a 60 év felettieknek 61 százaléka hallott az ügyről.

– összegezte a Nézőpont Intézet.

A reprezentatív felmérést november 25. és 29. között készítették, ezer ember telefonos megkérdezésével; a minta nagysága és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék – jelezték.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."