Pesti Srácok

Novák Katalin: Januártól folytatódik a családvédelmi akcióterv

null

A jövő év elejétől, január elsejétől két újabb támogatással folytatódik a családvédelmi akcióterv – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn, az MTI-nek telefonon adott interjújában.

Az államtitkár elmondta: az egyik új támogatás a négygyermekes édesanyák személyijövedelemadó-mentessége, amelynek köszönhetően minden olyan anya, aki legalább négy gyermeket nevel vagy korábban saját háztartásában felnevelt, élete végéig mentesül a személyijövedelemadó-fizetési kötelezettség alól. Hozzátette: az adómentesség – amely negyvenezer anyát érinthet évente – párhuzamosan érvényesíthető a családi adókedvezménnyel, és akkor is jár, ha elveszítette egy gyermekét. Szintén január elsején lép életbe a nagyszülői gyed, így a még nem nyugdíjas nagyszülők is jogosulttá válhatnak gyermekgondozási díjra (gyed), ha vállalják, hogy részt vesznek unokájuk gondozásában, nevelésében, amíg a szülők dolgoznak. A nagyszülői gyed havi összege legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszeresének hetven százaléka, tehát 2020-ban 225 288 forint lehet, de ha több unokára vigyáz a nagyszülő, akkor ennek az összegnek a többszörösét is kaphatja. Az államtitkár felidézte, a családvédelmi akcióterv július elsején indult, és olyan támogatásokat tartalmaz, mint a babaváró vagy az autóvásárlási támogatás, de népszerűek a különböző otthonteremtési kedvezmények is, mint a csok vagy a falusi csok.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Biró István

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.