Pesti Srácok

Novák Katalin: Óriási lehetőség rejlik a magyar családpolitikában

null

Óriási lehetőség rejlik a magyar családpolitikában – vélekedett az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjúban.

Novák Katalin azt mondta: százötvenezer ezer olyan pár él Magyarországon, amely szeretne gyermeket, de egészségi okok miatt akadályokba ütközik a családalapítás során.

– hangsúlyozta az interjúban az államtitkár.

PestiSracok facebook image

– sorolta a politikus, aki hozzátette: egységes protokollt vezetnek be, továbbá létrejön egy olyan központ, amely összefogja az információkat és tájékoztatást ad. Közölte, hogy az állam korábban öt beültetést finanszírozott; ez úgy módosult, hogy további gyermekek esetében gyermekenként újabb négy beavatkozást biztosít. Novák Katalin nemzetközileg egyedülállónak nevezte az intézkedést.

– mondta. Arra a kérdésre felelve, hogy miért a még csupán huszonkét éves Rácz Zsófiát kérte fel új helyettesének, az államtitkár azt mondta: ő alkalmas a pozícióra.

– fűzte hozzá. Novák Katalin felidézte, hogy a négygyermekes anyáknak januártól nem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük. Ilyen intézkedésre nincs nemzetközileg példa, emellett elindul a nagyszülői gyermekgondozási díj. Lehetnek még új elemek, ezekről azonban csupán jövőre tudnak többet mondani – közölte az államtitkár. Novák Katalin a Magyar Hírlapnak arról is beszélt, hogy gyermekvédelmi akcióterv készül 2020-ban.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.