Pesti Srácok

Több, mint hétezren vettek részt a Fővárosi Nagycirkusz előadásain az Erzsébet-karácsony keretében

null

Több, mint hétezren nézhették meg a Fővárosi Nagycirkusz Hófödte Álom – Ősi cirkuszi mese című előadását december 11. és 13. között az Erzsébet-karácsony keretében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, az Erzsébet-karácsony záróeseményén, a Fővárosi Nagycirkuszban.

Novák Katalin azt mondta, hogy az Erzsébet-táborok különböző programjain idén több, mint százezren vettek részt. Jövőre megújítják a zánkai tábort, és Fonyódligeten sátortábor is várja majd a gyerekeket, ezért kétszer annyian vehetnek majd részt azokon, mint idén – emelte ki.

– hangoztatta az államtitkár, hozzáfűzve: minden gyermek születése egy csoda.

PestiSracok facebook image

Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára azt mondta: a cirkusz az egymásra figyelésről, a saját magunk által létrehozható csodáról és az egyensúlyról szól.

– tette hozzá.

Novák Katalin és Fekete Péter az előadás előtt átadta az Erzsébet-táborok kreatív pályázatának díjait. A pályázatra képzőművészeti, közösségi média és hír kategóriában egyénileg és csoportosan is készíthettek alkotásokat a jelentkezők. Az Erzsébet-karácsony programjai december 11-én kezdődtek, az ünnepi rendezvénysorozat záró, hatodik előadását péntek délután tartják.

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a magyar kormány támogatásával számos tábort szervez és gyermekprogramokról gondoskodik egész évben. 2016-ban a táborokban és a gyermekprogramokon több, mint 90 ezren, 2017-ben több, mint 100 ezren, 2018-ban 126 ezren, idén pedig körülbelül 130 ezren vettek részt.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.