Pesti Srácok

Vadai megmondta a tutit: illegálisan került nyilvánosságra Gréczy Zsolt pornósokat megszégyenítő sorozata

Vadai megmondta a tutit: illegálisan került nyilvánosságra Gréczy Zsolt pornósokat megszégyenítő sorozata

A DK országgyűlési képviselője az ATV-n arról beszélt, hogy a Gréczy Zsoltról nyilvánosságra került fotók magánhasználatra készültek, éppen ezért kivizsgálják, hogyan kerültek ezek a "végfelhasználókhoz". Vadai Ágnes arról is beszélt, hogy az intim testrészeit mindenféle módon és pozícióban előszeretettel fotózgató Gréczy bár lemondott a képviselőségről, annak ellenére a Demokratikus Koalíció tagjaként ugyanúgy együtt dolgoznak majd.

Vadai Ágnes szerint Gréczy Zsolt fotóit illegálisan szerezték meg, majd a politikus arról is beszélt: nem született döntés arról, hogy kit jelölnek Gréczy Zsolt helyére a parlamentben, hiszen a DK frakció-szóvivője december 31-ig országgyűlési képviselő. A politikus úgy fogalmazott, hogy mindannyian Gréczy mellett álltak a történtek után; a fotók Gréczy "tudtán és beleegyezésén kívül" kerültek nyilvánosságra. Ezt a zseniális logikai következtetést pedig képes volt tovább fokozni azzal, hogy kijelentette: a fotókat valakik kiszivárogtatták Gréczyről. (Akit egyébként azóta többen is a DK-s Roccóként emlegetnek a közösségi oldalakon.)

– fogalmazott. Hozzátette: szinte egészen biztosan ellopták a fotókat, méghozzá bosszúból.

PestiSracok facebook image

– mondta Vadai Ágnes. Úgy fogalmazott: az illegálisan megszerzett és nyilvánosságra hozott privát fotókért Amerikában már büntetés jár, és reméli, hamarosan Magyarországon is büntetendő lesz az ilyen cselekedet. A felvételen (03:22-nél) azt is hangsúlyozta, hogy

A független bírói ítélkezéssel kapcsolatos kijelentése után Vadai azt is közölte, hogy micsoda nagy veszteség a DK számára Gréczy Zsolt elvesztése, aki bár lemondott, mégis marad a pártban, és ugyanúgy folytatja ádáz küzdelmét velük, ahogyan azt eddig tette.

Aki kíváncsi a teljes beszélgetésre, ide kattintva megnézheti.

Forrás: ATV; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.