Pesti Srácok

Varga Mihály: Január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum 210 600 forintra nő

null

Jövő év január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos – jelentette be Varga Mihály hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A pénzügyminiszter közölte: a magyar gazdaság idén kimagasló mértékű növekedést produkált, a GDP várhatóan közel 5 százalékkal emelkedett 2019-ben, a Pénzügyminisztérium számításai szerint éves átlagban 4,9 százalékkal.

– tette hozzá a tárcavezető. Elmondta: a minimálbérről szóló döntés még idén megjelenik a Magyar Közlönyben. Varga Mihály jelezte: a keresetek növekedésére érdemi hatással van a minimálbér és a garantált bérminimum emelése is.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá a miniszter. Varga Mihály kifejtette: az idei bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán folytatódhattak a kiváló makrogazdasági adatoknak köszönhetően, ami feltétele volt a tárgyalások újraindításának. A munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletek között az egyeztetések azonban nem vezettek eredményre. A miniszter közölte: a kötelező legkisebb bérek a 2018 végén – a hatéves bérmegállapodás keretén belül – kötött, két évre szóló egyezségnek megfelelően növekednek. Varga Mihály emlékeztetett arra: 2010-hez képest így a minimálbér összege 119 százalékkal, a garantált bérminimumé pedig 135 százalékkal emelkedik.

– jelezte. Varga Mihály rámutatott: a nettó keresetek 2010 és 2019 között 87 százalékkal emelkedtek a családi adókedvezményt is figyelembe véve. Emlékeztetett: 2010 és 2018 között a nettó keresetek reálértéke kedvezmények nélkül mérve 40,6 százalékkal, a családi kedvezmények figyelembevételével átlagosan 47,2 százalékkal nőtt. Kiemelte: a kétgyermekesek reálkeresete 58,6 százalékkal, a háromgyermekeseké pedig 76,1 százalékkal nőtt 2010-ről 2018-ra. Varga Mihály jelezte: a kormány célja továbbra is az, hogy a jövőben tovább emelkedjenek a bérek Magyarországon; 2020-ban várakozásaik szerint 8-9 százalékot meghaladó átlagkereset-emelkedés várható Magyarországon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.