Pesti Srácok

2020-ban még több pénz jut kultúrára

2020-ban még több pénz jut kultúrára

Ebben az évben még több pénz jut kultúrára: 2019-ben 453 milliárd forintot szánt a kormány a területre, idén pedig ez az összeg elérheti az 578 milliárd forintot – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: az Eurostat adatai szerint GDP-arányosan Magyarország költi a legtöbbet kulturális beruházásokra, így az Európai Unió éllovasának számít.

– olvasható a közleményben. Az összegzés felidézi, hogy tavaly magyar forrásból megújult a kaposvári Csiky Gergely Színház, 2020-ban pedig több, az ágazathoz tartozó kulturális beruházás fejeződhet be. Megújul például a Kertész Imre Intézet, a nyíregyházi Kállay-kúria, a veszprémi állatkert, elkészül a szolnoki Szigligeti Színház és az ottani művésztelep felújítása, átadják a Lakitelek Népfőiskola beruházásában a Nemzeti Művelődési Intézet új székházát, és megnyílik a látogatók előtt a komáromi Csillag-erőd is. Lezárul a Schrammel Imre életművét befogadó kiállítóhely létrehozása Szombathelyen, valamint a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár megújítása; mindezek mellett folytatódnak a Makovecz Imre-program keretében támogatott felújítások.

PestiSracok facebook image

A közleményben olvasható, hogy 2020-ban az Emmi felelősségébe tartozó kulturális beruházásokra összesen csaknem 7 milliárd forint jut tervezetten. Ezt az összeget tovább növelik a Liget Budapest Projekt és a Magyar Állami Operaház, valamint a Modern Városok program kulturális beruházásaira megítélt források. Az Emmi kulturális államtitkársága 2020-ban is támogatja a keresztény könnyűzenét játszó fiatalok zenei képzését és hangszervásárlását; folytatódik a Lázár Ervin Program is, amely gazdag kulturális lehetőséget kínál az általános iskolába járó diákoknak.

A tájékoztató szerint a kulturális tao-támogatást felváltó előadó-művészeti többlettámogatási rendszernek köszönhetően 500 millió forinttal több jutott tavaly a budapesti színházaknak, mint a korábbi években. A kormány a vidéki színházaknak mintegy 30 százalékkal, a független alternatív színházaknak mintegy 20 százalékkal nyújtott több forrást. A táncművészeti szervezetek kétszer, a zeneművészeti szervezetek pedig háromszor több támogatást kaptak 2019-ben, mint az azt megelőző évben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.