Pesti Srácok

A NATO biztonsági megfontolásokból kivonja személyzetének egy részét Irakból

A NATO biztonsági megfontolásokból kivonja személyzetének egy részét Irakból

A NATO biztonsági megfontolásokból kivonja az iraki biztonsági erők kiképzését végző személyzetének egy részét Irakból – közölte kedden az észak-atlanti katonai szövetség egyik tisztségviselője hírügynökségekkel annak nyomán, hogy ismét fellángolt a viszály Washington és Teherán között egy magas rangú iráni katonai parancsnok likvidálása miatt.

A NATO iraki missziója mintegy ötszáz fős katonai kiképző, tanácsadó és kiszolgáló személyzetből áll, amely a 29 tagú katonai szövetség államaiból és a partnerországokból érkezett katonai és polgári munkatársakból tevődik össze.

– mondta a NATO illetékese a Reuters hírügynökségnek. A nap folyamán Ádil Abdel Mahdi ügyvezető iraki miniszterelnök tolmácsolta kormányának kívánságát Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak: a telefonbeszélgetésben Mahdi ragaszkodott az iraki kormány és parlament külföldi csapatok kivonásával és az ország szuverenitásának megőrzésével kapcsolatos álláspontjához. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta a NATO és Irak együttműködésének fontosságát. Stoltenberg ezzel összefüggésben azt mondta, hogy a NATO fenn akarja tartani az Iszlám Állam terrorszervezettel harcoló iraki biztonsági erőknek szánt katonai támogatást és kiképzést. Stoltenberg és Mahdi megvitatták egy esetleges fegyveres konfliktus elkerülésének lehetőségeit a régióban.

PestiSracok facebook image

Németország a nap folyamán kivonta az Irak központi részén szolgálatot teljesítő 32 katonáját. A kontingenst a Bagdad melletti Tadzsi táborból a szomszédos Jordánia al-Asrak légitámaszpontjára, illetve Kuvaitba telepítették át. A horvát kontingens egy részét is kivonták az országból. Tizennégy katonát Kuvaitba helyezték át, hét társuk pedig, akiknek lejárt a NATO-misszióban teljesített szolgálatuk, hazatérhettek. Jonathan Vance, a kanadai vezérkari főnök közölte, hogy a kanadai ötszáz fős kontingens egy részét biztonsági megfontolásokból Kuvaitba helyezik át. Az olasz védelmi vezérkar közlése szerint elhagyta az iraki fővárost és Bagdadtól nem messze folytatja szolgálatát az az 50 olasz csendőr, aki a helyi rendőrség kiképzési feladataiban vett részt. Ben Wallace brit védelmi miniszter parlamentben mondott beszédében hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia szeretné Irakban tartani csapatait, de kivonul, ha Bagdad ezt követeli. Franciaországnak nincsenek tervei csapatai létszámának csökkentésére – közölte egy francia kormányzati tisztségviselő. Florence Parly védelmi miniszter pedig a Twitteren közölte, hogy a bagdadi történések fényében megerősítették az Irakban szolgálatot teljesítő 160 francia katona védelmét.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.