Pesti Srácok

Az amerikai külügyminiszter elhalasztotta ukrajnai látogatását

Az amerikai külügyminiszter elhalasztotta ukrajnai látogatását

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter elhalasztotta ukrajnai látogatását. Az amerikai diplomácia irányítója pénteken indult volna Ukrajnába, majd onnan Fehéroroszországba, Kazahsztánba, Üzbegisztánba és Ciprusra.

Közleményében Morgan Ortagus amerikai külügyi szóvivő leszögezte: Mike Pompeónak az amerikai fővárosban kell maradnia, hogy figyelemmel kísérje az iraki helyzetet és a Közel-Keleten tartózkodó amerikai állampolgárok biztonságát. Pompeo nem törölte a látogatásokat, csupán elhalasztotta. Mint Ortagus közölte: a közeljövőben sor kerül rájuk, a szóvivő azonban nem jelölt meg konkrét időpontot.

Kedden több száz tüntető rohamozta meg az Egyesült Államok iraki nagykövetségét, tiltakozásul, hogy Washington vasárnap légicsapásokat hajtott végre Irakban és Szíriában a Katáib Hezbollah síita milícia öt létesítménye ellen. A légicsapásokban az Irán támogatását élvező milícia 25 tagja életét veszítette. Az amerikai kormányzat védelmi jellegűnek minősítette a légicsapásokat, amelyeket arra hivatkozva hajtott végre, hogy pénteken a Kirkuk melletti támaszponton rakétatámadásban meghalt az amerikai hadsereg egyik szerződéses alvállalkozója. A feldühödött protestálók betörtek a bagdadi nagykövetség épületkomplexumába, gyújtogattak és köveket hajigáltak. A nagykövetséget ugyan lezárták, de nem ürítették ki, és szerdán a tüntető milicisták el is vonultak az épület elől. Ezt a Twitteren Mohamed al-Hakim, iraki külügyminiszter meg is erősítette.

Korábban Donald Trump amerikai elnök a Twitteren Iránt tette felelőssé, majd telefonon beszélt Ádil Abdel Mahdi ügyvezető iraki kormányfővel. Mike Pompeo szintén egyeztetett az iraki kormányfővel és Barham Száleg iraki államfővel is, Mark Esper amerikai védelmi miniszter pedig bejelentette, hogy a bagdadi nagykövetség megerősítésére további tengerészgyalogosokat vezényelnek az iraki fővárosba.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.