Pesti Srácok

Az indiai kormány végrehajtja az állampolgársági törvény módosítását, amely továbbra is kizárja az illegális muszlim bevándorlók állampolgárságát

null

Amit Sah indiai belügyminiszter pénteken kijelentette: az indiai kormány végrehajtja az állampolgársági törvény módosítását – amelyet egyesek muszlimellenesnek tartanak – az országon végigsöprő tiltakozási hullám ellenére is.

– mondta Sah, a kezdeményezés fő előmozdítója, a kormány egyik kulcsembere.

Indiában azt követően kezdődtek tiltakozások, hogy a belügyminiszter december 9-én benyújtotta a törvénymódosító javaslatot a parlamentben. A decemberben hatályba lépett jogszabály értelmében indiai állampolgárságot adnak a Bangladesből, Pakisztánból és Afganisztánból 2015 előtt – vallási üldöztetés miatt – elmenekült buddhistáknak, szikheknek, dzsainistáknak, zoroasztriánusoknak és keresztényeknek, de az iszlám vallásúaknak nem. Bírálói szerint a jogszabály muszlimellenes, míg az északkelet-indiai határ mentén – amely Bangladessel határos – élők bevándorlási hullámtól tartanak. A módosítást különösen ellenzéki muszlim politikusok bírálták, elsősorban azt vetve a kormány szemére, hogy hátrányosan megkülönbözteti a muszlim menekülteket és a 170 milliós helyi muszlim kisebbséget. Bírálók szerint a módosítás ellenkezik az India világi alkotmányában rögzített értékekkel, mert a vallást az állampolgárság feltételéül szabja. A törvényjavaslat azokat a nem muszlim embereket érinti, akik – vallási üldöztetések miatt – 2014. december 31-ig érkeztek Indiába. A jelenleg illegális menekültként élők most már indiai állampolgárok lehetnek, az eddigi szabályozás ugyanis nem tette lehetővé, hogy illegális bevándorlók állampolgárságot kapjanak.

PestiSracok facebook image

A tüntetéseken eddig legalább 25 ember halt meg, legtöbbjük lőtt sebbe halt bele, s a hatóságok százakat vettek őrizetbe. Sah az ellenzéki vezetőket tette felelőssé a tiltakozásokon történt erőszakcselekményekért, azzal vádolva őket, hogy vallási csoportok elleni üldöztetésről szóló szóbeszédeket terjesztenek, hogy pánikot keltsenek. A belügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a módosításnak nem célja támadást intézni a kisebbségek ellen.

– ironizált a belügyminiszter Rahul Gandhira utalva, akinek anyja, az ellenzéki Indiai Nemzeti Kongresszus nevű pártot vezető Sonia Gandhi, Olaszországban született.

Pénteken ismét tízezrek tiltakoztak a törvénymódosítás ellen. Mintegy 30 ezren vonultak utcára a dél-indiai Bangalorban, több, mint 20 ezren Sziliguriban és több ezren Csennaiban, miközben megmozdulásokat tartottak Újdelhiben és Gauhátiban is, ahol a tüntetők kormányellenes jelszavakat skandáltak. Az NDTV nevű indiai televíziós csatorna szerint hasonló tüntetéseket tartottak Mumbaiban, Bhopálban és Csandígarhban is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Radzsat Gupta