Pesti Srácok

Bajnai, Gyurcsány és Soros emberei kerültek kulcspozíciókba Budapesten

Bajnai, Gyurcsány és Soros emberei kerültek kulcspozíciókba Budapesten

A liberális Bajnai Gordon bizalmasai behálózzák a fővárost – írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet: a volt kormányfő és egy korábbi wallisos ügyvezető a tavalyi önkormányzati kampányban is fontos szerepet játszott, mára pedig Bajnai egy sor korábbi beosztottja jutott kulcspozícióhoz a fővárosban.

A választás után azonnal elkezdődött a pozícióosztás: az októberi választások óta legalább hét olyan személy kapott kulcspozíciót a város gazdasági ügyeinek intézésében, aki korábban Bajnainak dolgozott – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a legfontosabb közülük minden bizonnyal Walter Katalin, aki a 2013–14-ben az Együtt nevű – mára megszűnt – párt elnökeként működő exkormányfő kabinetfőnöke volt, majd a Soros-egyetem vezérigazgatójaként is dolgozott. Walter hétfőn veszi át a Budapest Városüzemeltetési Holding Zrt. vezetését.

Szintén fontos posztot kap, a Főtáv vezérigazgatója lesz Mártha Imre, aki korábban Bajnaival együtt demonstratív módon állt ki a paksi atomerőmű bővítése mellett, amely üggyel mára mindketten szembefordultak. Mártha egyébként Bajnai későbbi kabinetfőnökével, Szigetvári Viktorral szerződött 2008-ban és 2009-ben, hogy utóbbi cége javaslatot készítsen az akkoriban még "esetleges" paksi fejlesztés kommunikációs stratégiájának támogatásához és hatékonyságának méréséhez.

PestiSracok facebook image

Nemcsak Bajnai Gordon kormányzása idején, hanem a volt kormányfő pártszervezésében is aktív volt a Soros-világ egyik ügyvédje, Tordai Csaba. Az alkotmányjogász kuratóriumi tagja volt 2015-ig a Bajnai által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Közhasznú Alapítványnak, továbbá felügyelőbizottsági tagja az Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft.-nek is. Tordai végül november 5-én jelentette be, hogy jogi főtanácsadó lesz Karácsony mellett, de ezt meg is tudták fejelni azzal, hogy őt választották meg a Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnökének.

Bajnai mellett Gyurcsány Ferenc bizalmasai is fontos pozíciókat szereztek a fővárosban, ami nem véletlen: a két személyi kör szorosan összefonódott már a balliberális kormányok működése idején is. Draskovics Tibor, Gyurcsány egykori pénzügy-, valamint igazságügyi és rendészeti minisztere lett a Budapesti Közlekedési Központ új elnöke. A BKK felügyelőbizottságában bukkant fel Katona Tamás, aki a Gyurcsány-kormány pénzügyi államtitkára is volt. A városüzemeltetési holding igazgatóságába delegálták a volt miniszterelnök másik régi bizalmasát, Gál J. Zoltánt, a Miniszterelnöki Hivatal egykori politikai államtitkárát.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Wikimedia Commons

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.