Pesti Srácok

Budai Gyula a börtönbizniszről: Üzletággá fejlesztették az elítéltek kártérítését a balliberális ügyvédek

Budai Gyula a börtönbizniszről: Üzletággá fejlesztették az elítéltek kártérítését a balliberális ügyvédek

Rátelepedtek és üzletággá fejlesztették a fogvatartottak és elítéltek kártérítési rendszerét a balliberális körökhöz és a Soros-hálózat által finanszírozott ügyvédi irodák – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Ez egy haszonszerzésre irányuló üzletág, amelyben az ügyvéd és a fogvatartott egymásra talált – hangsúlyozta a politikus.

Budai Gyula a rádióműsorban közölte: a börtönben ülő bűnözők és ügyvédeik eddig tizenkétezer pert indítottak a magyar állam ellen, és több, mint tízmilliárd forintot nyertek el, amelyből több, mint kilencmilliárd forint a bűnelkövetők és az ügyvédek számláin landolt; a sértettekhez, áldozatokhoz csak egymilliárd forint jutott. A fideszes politikus kiemelte: a kártérítési törvény nem köti ki, hogy a fogvatartottnak kötelezően jogi képviseletre lenne szüksége a kártérítés megindításakor. Budai Gyula szerint a Helsinki Bizottság évekkel ezelőtt körbeadott egy olyan keresetmintát, amely segíti a fogvatartottakat a kártérítést igény benyújtásában a rossz magyarországi börtönviszonyok miatt. A kormánypárti képviselő az ügy legárulkodóbb részletének azt nevezte, hogy a kártérítésként megítélt összegek hetven százaléka ügyvédi letéti számlára érkezett meg. Budai Gyula hangsúlyozta, hogy korábban büntetőügyvédként Magyarország mindegyik fegyházában járt, ezért úgy véli, a fogvatartottak körülményei nem indokolnak ilyen jellegű kártérítési összegeket.

– fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

– mondta Budai Gyula. A Szeviép-ügyben a Szegedi Törvényszéken másodfokon született felmentő ítélettel összefüggésben a képviselő azt mondta, hogy az egész Botka László szegedi polgármester és a helyi önkormányzat korrupciós ügye. Elmondta: sajtóhírek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a másodfokon felmentő ítéletet hozó egyik bíró családi cége egymilliárdos megrendelést kapott a szegedi önkormányzattól, a másik bíró pedig áron alul jutott egy szegedi belvárosi, csaknem száz négyzetméteres ingatlanhoz. Budai Gyula szerint ezek egyértelmű dolgok, és az ember elkezd kombinálni, mi az oka, hogy felmentették a Szeviép-ügy vádlottjait, akik csaknem harmincmilliárd forintos megrendelést kaptak a szegedi önkormányzattól, és több, mint ötszáz kisvállalkozót nem fizettek ki. A politikus hozzátette: ez egy korrupciógyanús döntés volt. Budai Gyula úgy fogalmazott: teljesen egyértelmű, hogy Botka László és a szegedi önkormányzat egyes szegedi bírókat különféle juttatásokkal befolyásol és ennek következtében születhetett ez a másodfokú döntés. A képviselő kitért arra is, hogy az Országos Bírósági Hivatal vizsgálata is hasonló megállapításra jutott, és ezektől a bíróktól már megvontak egyes jogköröket.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.