Pesti Srácok

Credo: Teljessé vált Kanadában a genderlobbi nyomulása

Két fiú is lánnyá operáltatta magát egy osztályban Kanadában. „Elhitték a propagandát és nem volt szülői visszatartó erő. A világ legújabb hazugsága magával sodorta őket. Most már sem, mint nő, sem, mint férfi nem tudnak létezni. Ki lehet mondani, emberi mivoltuktól fosztották meg őket” – idézett egy Kanadából hazatelepült négygyermekes családanyát Földi-Kovács Andrea a Hír TV Credo című műsorában.

Szakállas Katalin, négygyermekes családanya – akinek könyvéből a műsor elején Földi-Kovács Andrea idézett – a Kanadában tapasztaltakról könyvet is írt Anyának lenni Kanadában címmel. A szerző megjegyezte, hogy négy gyermeket nevelni sehol sem könnyű, de Kanadában végképp nem az. A genderpropaganda miatt költöztek haza 20 év után. Elmondta, hogy azért döntöttek a hazaköltözés mellett, mert a gyermekeiket szerették volna megtartani magyarnak, átadni nekik azokat az értékrendeket, amelyek számukra fontosak.

– tette hozzá.

Farkas Zsolt, szőgyéni plébános megdöbbentőnek nevezte mindazt, amit Szakállas Katalintól hallott. A plébános beszélt arról, hogy ismerték, hogy a genderideológia milyen veszélyeket rejt. A gyerekeknél ezek az elvek krízishelyzeteket képesek előidézni a nemi identitásukkal kapcsolatban is.

Szakállas Katalin hangsúlyozta: a genderideológia akkor kapott igazán erőre Kanadában, mikor Justin Trudeau vezetésével a liberális erők hatalomra kerültek. A genderelmélet óvodától az egyetemig kötelező tananyag, amelyben fontos szerepet kap a mássággal szembeni érzékenyítés is.

A plébános felhívta arra a figyelmet, hogy ez az elmélet fokozatosan Közép-Kelet-Európába is beszivárog, és próbál teret nyerni az oktatásban is. Ezért is fontos minderről beszélni. Mindezeken túl elhangzott, hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikációja is a genderelméletet erősíti, mivel ez a szerződés magába foglalja a társadalmi nem kifejezés bevezetését is, amely lehetővé teszi, hogy valaki eldöntse ki a férfi, ki a nő vagy „egyéb”.

A műsor második részében arról esett szó, hogy már idehaza is megtelepedtek azok a nemzetközi háttérrel rendelkező szervezetek, amelyek fő feladatuknak tekintik a gyermekek szexualizációját. Földi-Kovács Andrea Szilvay Gergellyel, a Mandiner főmunkatársával beszélgetett erről a témáról.

Forrás: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.