Pesti Srácok

Enyhítette a másodfok a Buda-Cash-vezérek ítéletét

null

Jogerős enyhítő ítéletet hozott a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Buda-Cash vezetőinek ügyében. A cég vezetői közül T. Péter 6 év, Gy. János 5 év, P. Gyula pedig 4 év letöltendő börtönbüntetést kapott, emellett pedig a vádlottakat rendre 8, 6 és 5 évre tiltották el a cégvezetéstől. Az ítélet mindenképpen enyhébb, mint az első fok által egységesen megállapított 7 és fél éves börtönbüntetés, amit a másodfokon eljáró bíróság csupán az első és másodrendű vádlottak esetében hagyott helyben – számol be az index.hu.

A büntetésekbe beleszámít az előzetes letartóztatásban, illetve a házi őrizetben töltött idő is, így várhatóan még hamarabb szabadulhatnak a brókerbotrány vádlottjai. Az első fokon eljáró bíróság ítéletével szemben pedig a másodfok mellőzte a vagyonelkobzás eszközét is, amelynek indokolásaként a jelenleg is folyó polgári peres eljárások során várhatóan keletkező nagy összegű követelések fedezeti szükségességét állapította meg a testület. A börtönbüntetések enyhítése tekintetében azonban olyan hétköznapi szemmel abszurd indokolások szerepeltek, mint például az, hogy a korábbi ítélet egyes szakaszai a jelenlegi ítélethozatalnál nem voltak bizonyíthatóak, illetve P. Gyula ugyan tisztában volt a cég valódi működésével, de ahhoz tevőlegesen nem járult hozzá.

Öt éve, 2015 februárjában robbant a bomba, ami szerint a Buda-Cash brókercégnél engedély nélkül mozgatták a gyanútlan ügyfelek által befektetett összegeket, amiket sok esetben elbuktak, illetve a sikert megelőlegezendő, a törvényességi és etikai szabályokat mintegy festői perspektívából szemlélve tekintélyes szeleteket hasítottak le az ügyfelek pénzéből. A cég bedőlése azonban magával rántotta az általa tulajdonolt DRB takarékszövetkezetet is, így az okozott kár mértéke százmilliárdos nagyságrendűvé vált.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.