Pesti Srácok

Érd balliberális polgármestere elfelejtette képviselni a városát

null

Elfelejtette beírni a naptárába, ezért nem ment el Érd balliberális polgármestere egy, a település jövőjével kapcsolatos fontos megbeszélésre. Csőzik László végül levélben kért bocsánatot azért, mert igen hanyagul kezelte azt az eseményt, amelyen komoly fejlesztésekről, beruházási lehetőségekről és több, mint százezer ember életét érintő döntésekről volt szó.

Nem tűnik túl összeszedettnek Érd új polgármestere, az összellenzéki támogatottsággal megválasztott Csőzik László ugyanis nemes egyszerűséggel nem vett részt egy olyan egyeztető fórumon, amelyen az érdiek, valamint több más település beruházási lehetőségei, így többmilliárdos fejlesztések szerepeltek napirenden. A megbeszélésen Diósd, Pusztazámor, Sóskút, Tárnok és Törökbálint polgármesterei vettek részt, akik egyebek mellett olyan témákat is megvitattak, mint a településeket érintő zajterhelés, de szóba került az intézményi dolgozók bérezésével kapcsolatos finanszírozási kérdéskör is.

– védekezett Bősz Anett állítólagos élettársa, Csőzik, akinek még nem igazán sikerülhetett felfognia, hogy milyen felelősséggel jár a városvezetői poszt. Érd országgyűlési képviselője, Aradszki András is meglepődve tapasztalta az új polgármester hanyagságát, közösségi oldalán pedig hangsúlyozta azt is, hogy egy város vezetése igen nagy felelősséget jelent, és ennek megfelelő gondosságot, odafigyelést igényel. Úgy tudjuk, hogy a fideszes képviselő eredetileg nem tervezte, hogy nyilvánosságra hozza Csőzik levelét, azonban a Facebookon közzétett bejegyzésében arról ír: Lengyel Péter, az érdi baloldal frakcióvezetője kifejezetten felszólította rá, hogy beszámoljon arról és reagáljon rá. Aradszki András megjegyezte: természetesen elfogadja Csőzik bocsánatkérését, és bízik abban, hogy a többi polgármester is így tesz majd. Hozzátette: Diósdon nyolctantermes iskolabővítés valósulhat meg a kormány döntése értelmében; a civil szervezetek is jelentős támogatásokhoz jutottak, Sóskúton és Pusztazámorban pedig templomfelújításra kerül majd sor, míg a Modern Falu Programnak köszönhetően rendőr-szolgálati lakások építésére és járdák kialakítására is jut majd forrás. Úgy fogalmazott: az a közös dolguk, hogy "az itt élők életkörülményeit, a települések életképességét erősítsük és javítsuk", majd hozzátette azt is, hogy ezentúl rendszeressé szeretné tenni a polgármesterek találkozóját a körzetben, ahová Csőzik László részvételére is számítanak majd. Feltéve, ha nem felejti el beírni a naptárába az érdi polgármester a negyedévente tervezett megbeszélések dátumát.

PestiSracok facebook image

Fotó: Youtube

https://www.facebook.com/drandras.aradszki/photos/a.580563962027623/2684789311605067/?type=3&theater

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.