Pesti Srácok

Európa segítségét kérik a román szociáldemokraták a választási törvény módosítása ellen

null

A jogállamiságot veszélyeztető példátlan visszaélésnek nevezte az európai intézményekhez címzett levelében az ellenzéki román Szociáldemokrata Párt (PSD) a bukaresti jobbközép kormány azon szándékát, hogy a parlamenti vitát megkerülve vezesse be a kétfordulós polgármester-választást, alig néhány hónappal a helyhatósági választások előtt.

A PSD végrehajtó bizottsága első idei ülésén, kedden döntött arról, hogy az Európai Bizottságnál, az Európai Parlamentnél és a Velencei Bizottságnál panaszolja be a november óta kormányon lévő Nemzeti Liberális Pártot (PNL), és minden rendelkezésére álló eszközzel megpróbálja megakadályozni a választási törvény módosítását. A PSD levelében felidézte, hogy ugyanazok akarják most visszahozni a kétfordulós polgármester-választást, akik 2011-ben – az akkori jobbközép Boc-kormány idején – bevezették a hatályos egyfordulós rendszert. Az ellenzéki párt szerint alkotmányellenes és az európai joggyakorlatnak is ellentmond, hogy a voksolási rendszer ilyen horderejű változtatását alapos közvita nélkül, a választások előtt három hónappal vezessék be. A PSD azt kéri az európai intézményektől: vessék latba befolyásukat a visszaélés megakadályozása érdekében.

A PSD-t ideiglenes elnökként vezető Marcel Ciolacu házelnök keddi sajtóértekezletén elmondta: pártja alkotmányossági óvást emel és bizalmatlansági indítványt is beterjeszt a kormány ellen, ha a kabinet parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbálja bevezetni a kétfordulós polgármester-választást. Az ilyen módszerrel előterjesztett tervezetek hatályba lépését csak a kormány megbuktatásával akadályozhatja meg a parlament. Ebben a PSD a jobbközép kormányt egyébként támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatására is számíthat. Mindkét politikai alakulat attól tart, hogy kevesebb polgármestere lesz, ha a többi párt egy esetleges második fordulóban összefoghat az első fordulóban élen végző jelöltje ellen.

A PNL és a párt éléről államfővé választott Klaus Iohannis nem titkolt szándéka, hogy előrehozott parlamenti választásokat provokáljanak ki a helyhatósági voksolással egy időben, mégpedig úgy, hogy a parlament buktatja meg a kormányt, nem pedig Ludovic Orban miniszterelnök idéz elő kormányválságot lemondásával. A PSD-nek így azt kell eldöntenie, hogy polgármestereinek újraválasztási esélyeit akarja-e védeni, vagy törvényhozói mandátumának kitöltése fontosabb számára. A keddi bejelentés azt sugallja, hogy a szociáldemokraták a parlamenti választások előrehozását tekintik a kisebbik rossznak a párt számára. A parlamenti választások előrehozását az RMDSZ is támogatja.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.