Pesti Srácok

Ferenc pápa önmérsékletre szólított fel a növekvő nemzetközi feszültségben

null

A Kászim Szulejmáni iráni tábornok megölése miatt kialakult nemzetközi feszültség enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

A katolikus egyházfő kijelentette, hogy a világ több részén „borzalmas” feszültség érezhető.

– mondta Ferenc pápa. Minden féltől azt kérte: hagyja nyitva az ajtót a párbeszéd előtt, tanúsítson önfegyelmet és kerülje az ellenségeskedést. Ferenc pápa néma imára szólította fel a Szent Péter téren levőket. Kászim Szulejmáni halálát követően a szentszéki szóvivő közölte, hogy a pápa folyamatosan követi a közel-keleti térség eseményeit. A Vatikánt többek között a Teheránban szolgáló apostoli nuncius tájékoztatja a fejleményekről.

PestiSracok facebook image

Január 6-án Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutat be misét Vízkereszt ünnepén, amely Olaszországban egyházi és állami ünnep is egyben. A Szent Péter tér felé vezető sugárúton jelmezes felvonulással életre kel a napkeleti bölcsek menete: a három király Ferenc pápának adja át a gyermek Jézusnak szánt ajándékokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.