Pesti Srácok

Fokozott biztonsági intézkedések New Yorkban

null

New Yorkban kivezényelték a Nemzeti Gárdát a repülőterekre és mindenütt megerősítették a biztonsági intézkedéseket – jelentette be péntek esti közleményében New York állam kormányzója.

Andrew Cuomo közölte: a nagyváros hídjainál, fontos csomópontjainál és infrastrukturális létesítményeinél, valamint a kiemelt jelentőségű épületeknél megerősítették a biztonsági intézkedéseket, és a Nemzeti Gárda tagjai mellett több rendőrt is vezényeltek az utakra. A közleményben Andrew Cuomo ugyan leszögezte, hogy sem New York városa, sem az állam nem kapott értesítést közvetlen fenyegetésekről, de hangsúlyozta: a nemzetközi események érthetően aggodalmat keltenek, ezért fokozott elővigyázatosságból elrendelte a Nemzeti Gárdának és az állam több hivatalának, hogy erősítsék meg a biztonsági intézkedéseiket és járőrözzenek a legfontosabb létesítményeknél. New York állam rendőrőrsein és biztonsági szerveinél pénteken mindenütt terrorelhárítási tájékoztatót tartottak, és a közszolgáltatóknál megerősítették a számítógépes rendszerek védelmét is. Az amerikai belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója, Chad Wolf pénteken közleményben tudatta, hogy a tárca felkészült bármilyen fenyegetéssel szemben, de jelenleg az Egyesült Államokat nem fenyegeti közvetlen veszély.

– szögezte le a dokumentumban Chad Wolf.

PestiSracok facebook image

Több amerikai nagyvárosban is megerősítették a biztonsági intézkedéseket. Chicagóban, Los Angelesben és az Egyesült Államok fővárosában, Washington D.C.-ben is megnövelték a rendőrök létszámát és tovább szigorították a repülőterek biztonságát. Washington polgármestere, Muriel Bowser közleményben intett éberségre, és arra hívta fel a helybéliek figyelmét, hogy azonnal jelentsék a rendőrségnek, ha bármilyen gyanús eseményt észlelnek.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.