Pesti Srácok

Így hangzott 100 éve Apponyi gróf trianoni beszéde

null

Különleges tartalommal készült a Kossuth Rádió január 16-án, gróf Apponyi Albert híres beszédének 100. évfordulóján. Apponyi gróf beszédének egy hosszabb részlete került műsorra Szervét Tibor Jászai Mari-díjas magyar színész előadásában, amit a gróf a magyar küldöttséget képviselve 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárása után mondott el a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében.

Pásztor Zoltán a rádió nevében közölte: az idénre meghirdetett nemzeti összetartozás éve keretében csütörtökön, a 14 órai Krónika után adásba került műsor apropója, hogy Apponyi Albert gróf híres beszédét éppen száz évvel ezelőtt mondta el Párizsban. Az eredetileg mintegy 70 perces, magyarul, franciául és angolul elmondott beszédet – amelyben Apponyi Albert a többi között bírálta a békefeltételek szigorúságát, különösen a nemzetiségi elvet súlyosan megsértő területi rendelkezéseket – dramatizált, rövidebb változatban a Jászai-díjas színművész, Szervét Tibor adta elő magyarul. Apponyi Albert rögtön beszéde elején kifejtette a győztes hatalmaknak: „(...) tétovázás nélkül nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek, úgy amint Önök szíveskedtek azokat nekünk átnyújtani, hazám számára lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlannak látszanak”.

– folytatta a magyar küldöttség vezetője.

PestiSracok facebook image

Az első világháborút lezáró trianoni diktátum feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjéről döntöttek. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva – teljesen hatástalanul. A békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely azokat elolvasva lemondott. A diktátumot ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1920. június 4-én, délután látta el kézjegyével a versailles-i Nagy-Trianon-kastélyban, a tiltakozás gesztusaként Benárd ezt állva tette meg. Délelőtt 10 órakor – az aláírás kitűzött időpontjában – Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.

A szerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott; ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala vármegye nyugati pereme, a Muraköz és baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva vármegyéből kapott területeket. Összességében a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910. évi népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, felük összefüggő tömbben a határok mentén.

A beszéd IDE kattintva hallgatható meg.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.