Pesti Srácok

Iráni legfőbb vezető: Teherán arcul csapta az Egyesült Államokat, de Irán nem érheti be ezzel a katonai akcióval

Iráni legfőbb vezető: Teherán arcul csapta az Egyesült Államokat, de Irán nem érheti be ezzel a katonai akcióval

Teherán arcul csapta az Egyesült Államokat az amerikai katonák által használt iraki támaszpontok elleni szerda hajnali rakétacsapásokkal, de Irán nem érheti be ezzel a katonai akcióval – jelentette ki Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.

– fogalmazott Hamenei az iráni televízióban közvetített beszédében néhány órával azt követően, hogy az iráni hadsereg rakétákkal támadta az iraki Ain al-Aszad légitámaszpontot és Erbílt. Irán legfőbb vallási és politikai vezetője bátor harcosként és kedves barátként méltatta Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, akit a múlt héten, Bagdadban az amerikaiak célzott dróntámadással likvidáltak. Hamenei kizárta, hogy bármilyen módon felújítsák a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a 2015-ben kötött atomalkuról. Úgy vélte, hatalmas hiba lenne abban hinni, hogy a rugalmasság és a kompromisszumkészség Washington irányában bármi kedvezőt hozhat Iránnak.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter az állami televízióban leszögezte: az iráni rakétatámadás jogos önvédelem volt. Egyúttal óva intette Washingtont attól, hogy illúziók alapján ítélje meg a helyzetet.

PestiSracok facebook image

Az iraki hadsereg közlése szerint Irán 22 rakétával támadta szerda hajnalban az iraki Ain al-Aszad légi támaszpontot, amelyen az amerikai vezetésű nemzetközi katonai koalíció különböző nemzetiségű kontingensei teljesítenek szolgálatot, valamint Erbílt. A bázison egyetlen iraki katonának sem esett bántódása – tették hozzá, de arra nem tértek ki, hogy külföldi katonának esett volna bántódása. Az iráni állami tévé ugyanakkor azt közölte, hogy "legalább 80 amerikai terrorista" meghalt a rakétatámadásban, több amerikai helikopter megsemmisült, és az Irakban lévő erőknek egyetlen rakétát sem sikerült elfogniuk. Az iráni állami tévé idézte a Forradalmi Gárda elitalakulatának egyik magas rangú tisztjét, aki szerint száz amerikai célpontjuk van a térségben arra az esetre, ha az Egyesült Államok megtorolná ezt a támadást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ali Hamenei sajtóhivatala

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.