Pesti Srácok

Jávor nem meri megígérni a korrupciómentességet a fővárosnak juttatott milliárdok felhasználásánál

Jávor nem meri megígérni a korrupciómentességet a fővárosnak juttatott milliárdok felhasználásánál
Fotó: Horváth Péter Gyula

Jávor Benedek nem meri megígérni, hogy nem lesznek korrupciós kísérletek a kifejezetten Budapestnek érkező uniós pénzek környékén, azt viszont igen, hogy ezekből "ne a helyi oligarchák gyarapodjanak" – minderről a Magyar Hangnak adott interjújában beszélt. Azt viszont nem fejtette ki, hogy az általa használt megnevezés alatt pontosan kiket is ért a főváros brüsszeli irodáját vezető politikus, sőt, az ellenzéki kerületek beruházásaitól pedig egyenesen elhatárolódik Karácsony Gergely Brüsszelbe "visszaejtőernyőztetett" párttársa.

Tavaly decemberben nevezték ki Jávor Benedeket a főváros brüsszeli irodavezetőjének, így alig néhány hónap kihagyást követően ismét bevetheti magát az uniós közegbe. Az EP-képviselőségről lecsúszott "feketeöves hazaárulóként" emlegetett Jávor a Magyar Hangnak adott interjúban egyebek mellett arról is beszélt, hogy milyen uniós források elvonásával járhat a Magyarország ellen indított eljárás (amelynek megindításában tevékeny szerepet vállalt ő is, bár erről most inkább nem mesélt). Jávor kérdésre válaszolva azt is kifejtette, hogy a főváros több dologért sem vállalhat felelősséget, így például a kerületek által felügyelt beruházásokért sem.

– fogalmazott. Hozzátette: első körben 50 milliárdot akar Budapest Brüsszeltől kérni, amelynek felhasználására átláthatóságot ígér a Párbeszéd politikusa.

PestiSracok facebook image

A demokrácia érdekes értelmezése egyébként, hogy Karácsonyék az ellenzéki vezetésű főváros a kormányzatot kikerülő támogatását várják Brüsszeltől. Amit értelemszerűen eddig a kormánypárti vezetés nem kapott meg. Továbbá halkan jegyeznénk meg, hogy a Párbeszéd Magyarországért Pártnak már többször akadt gondja a pénzügyi beszámolóival. Emlékezetes, hogy az Állami Számvevőszék azt javasolta a Párbeszéd Magyarországért Párt képviselőinek, hogy tüzetesen tanulmányozzák a pártokra vonatkozó törvényeket, nyilatkozataikból ugyanis az látszik, hogy pártpolitikusként nincsenek tisztában azzal, milyen törvényi előírások vonatkoznak a pártok működésére és gazdálkodására, valamint a kampánypénzekkel való elszámolásra. Ismert: a Párbeszéd Magyarországért Párt nem igazolta, hogy betartotta a kampánypénzek felhasználásához kapcsolódó törvényi előírásokat a számviteli, a kampány- és a párttörvény tekintetében. Mindezek ismeretében pedig különösen pikáns, hogy Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa transzparenciát és kontrollt ígér az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatban.

A teljes interjút a Magyar Hangban olvashatják el, ha nagyon elszántak és kíváncsiak Jávor Benedek gondolataira a klímavészhelyzetről és Áder Jánosról.

Forrás: Magyar Hang/PS; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.