Pesti Srácok

Kína támogatásáról biztosította a rohingja menekültválság miatt elszigetelődött Mianmart

Kína támogatásáról biztosította a rohingja menekültválság miatt elszigetelődött Mianmart

Több, mint harminc kereskedelmi egyezményt kötött a hét végén Kína és Mianmar Hszi Csin-ping kínai elnök ranguni látogatásának alkalmából, és ezzel Peking egyértelműen kinyilvánította támogatását Mianmarnak, amelyet – a rohingja kisebbség körében végrehajtott tisztogatásai miatt – már több, mint két éve elkerülnek a nyugati befektetők.

Hszi pénteken érkezett kétnapos látogatásra a mianmari fővárosba, ahol mások mellett megbeszélést folytatott Min Aung Hlainggal, a mianmari hadsereg főparancsnokával is, akit azzal gyanúsítanak, hogy irányította a rohingja népirtást, illetve akivel szemben az Egyesült Államok szankciókat is bevezetett. Mianmar 2017-ben hajtott végre tisztogatást a muszlim rohingja közösség körében, amit az ENSZ népirtásnak minősített. Mintegy 740 ezer ember kényszerült azóta a szomszédos Bangladesbe menekülni.

A Global New Light of Myanmar című lap tudósítása szerint Hszi Csin-ping történelmi pillanatnak nevezte látogatását a kínai-mianmari kapcsolatok szempontjából, és felemlegette a nemzetközi kapcsolatokban tapasztalható "igazságtalanságot és méltánytalanságot". A szombaton aláírt 33 kereskedelmi megállapodás célja, hogy létrejöjjön egy "kínai-mianmari gazdasági folyosó", amely Peking számára kaput nyithat az Indiai-óceánra. Aung Szan Szú Kjí Nobel-békedíjas mianmari vezető Hszi látogatásán kijelentette: Mianmar mindig Kína oldalán fog állni.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) nevében Gambia keresetet nyújtott be tavaly novemberben a délkelet-ázsiai ország ellen az ENSZ Nemzetközi Bíróságán (ICJ). Gambia azzal vádolja Mianmart, hogy megsértette a népirtás megelőzéséről szóló nemzetközi egyezményt, és kérte a bíróságot, hogy rendeljen el sürgős intézkedéseket a rohingják védelmében. Mianmar tagadja a népirtás vádját, Aung Szan Szú Kjí a vád ejtését kérte a hágai bíróságon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Nyunt Win

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.