Pesti Srácok

Megtörte a hallgatást Lackner Csaba

Megtörte a hallgatást Lackner Csaba

Érdemben először szólalt meg a korrupciós botrányt bemutató videofelvétel nyilvánosságra kerülése óta Lackner Csaba. Az MSZP-ből kizárt kispesti önkormányzati képviselő ez alkalommal is mindössze annyit mondott az őt kérdező újságírónak, hogy az önkormányzat testületi ülésén több észrevételt tesz. A korábbi felvételeken fehér porral látható, és közpénzek ellopásáról beszélő Lackner, a Hír TV kérdésére kijelentette- nem mond le tisztségéről.

Három hónappal a kispesti korrupciós botrány kitörése után, hétfőn megszólalt az érintett Lackner Csaba - az önkormányzat testületi ülésén beszél először az ügyről - legalábbis pénteken ezt mondta a HírTV híradójának. A botrányt még ősszel robbantotta ki a Hír TV és a Magyar Nemzet, a birtokukba került felvételeken ugyanis Lackner Csaba korrupcióról, önkormányzati pénzek elosztásáról, és számos Kispestet érintő bűncselekményről beszélt, miközben fehér port szívott fel.

A kispesti önkormányzat hétfői testületi ülésén- erősen korlátozott formában- felállt az a vizsgálóbizottság, amely a botrányos Lackner-féle videó- illetve hangfelvételek valóságtartalmát vizsgálhatja. A Fidesz szkeptikus a bizottság hatékonyságát illetően, a botrány főszereplője, Lackner Csaba pénteken azt ígérte, hétfőn megszólal az ügyben.

- mondta az ülés előtt a lapnak telefonon Lackner Csaba, Kispest önkormányzati képviselője.

Mióta Lackner Csaba bejelentette, hogy hétfőn a nyilvánosság elé áll, számos elképzelés napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy mit fog mondani. Sokan várták, hogy lemond, de ez végül elmaradt.

Forrás: HírTV; Fotó:Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.