Pesti Srácok

Migránsokat szállító gumicsónakkal ütközött a török partiőrség hajója

Migránsokat szállító gumicsónakkal ütközött a török partiőrség hajója

Migránsokat szállító gumicsónakkal ütközött vasárnap az Égei-tengeren, a nyugat-törökországi Dikili partjainál a török partiőrség egyik hajója. A balesetben négy migráns meghalt – jelentette az Ihlas török hírügynökség.

A hatóságok azonnal további két hajót vezényeltek a helyszínre, így 51 migráns életét meg tudták menteni, de négynek már csak a holttestét tudták kiemelni a vízből. Az életben maradtak közül 18 embert kórházba szállítottak, egy eltűnt után pedig még kutatnak. A keresésben a partiőrség négy hajója és egy helikoptere vett részt. A török partiőrség vasárnap annyit közölt még, hogy a migránsok csónakja mozgásban volt, a jármű utasai pedig „nem gondoskodtak saját biztonságukról”. Dikili földrajzi elhelyezkedését figyelembe véve az illegális bevándorlók vélhetően a szemközti görög szigetre, Leszboszra tartottak.

A török partiőrség 2020 első három napján 323 migránst tartóztatott fel a tengeren az Európai Unióval kötött menekültügyi egyezmény alapján, míg ez a szám tavaly januárban, a hónap egészét tekintve 1092 volt. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) csütörtökön azt jelentette, hogy tavaly több, mint 74 ezer menedékkérő érkezett Görögországba Törökországból, ami 47,2 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest. Az UNHCR adatai szerint jelenleg mintegy 42 ezer menedékkérő tartózkodik az égei-tengeri görög szigeteken olyan táborokban, amelyek összesen legfeljebb 8500 ember befogadására alkalmasak. Az érkezők számának növekedésével a táborokban uralkodó, eleve rossz életkörülmények még tovább romlottak – hívták fel a figyelmet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-EFE/Miquel Paquet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.