Pesti Srácok

Németh Szilárd helyretette az ellenzéket és a balliberális gittegyletet a Hír TV-ben

null

Az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák biztonságáért a kormány, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség mindent megtesz – hívta fel a figyelmet Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című műsorának szerdai adásában annak apropóján, hogy Irán támadást intézett két amerikai bázis ellen Irakban, amelyben magyar katonák nem sérültek meg. A politikus közlése szerint a honvédség és a szaktárca a magyar katonák biztonsága érdekében megtette a szükséges lépéseket, és minden lehetséges forgatókönyvre felkészült. A kormánypárti képviselő a témával kapcsolatban élesen kritizálta, hogy a magyar honvédek biztonságának ügyét az ellenzék belpolitikai csatározásra akarja felhasználni.

Németh Szilárd a nap folyamán Kecskemétre látogatott és azt tapasztalta, hogy azok a műveleti erők, valamint azok a légi járművek, amelyeket bevetnek egy adott forgatókönyv megvalósulása esetén, teljes egészében készen állnak. Velkovics Vilmos műsorvezető felvetésére, hogy az MSZP azt követelte, hogy haladéktalanul hívják össze a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülését, a tárca parlamenti államtitkára kijelentette: rendkívül visszataszító, amit az ellenzék művel ebben a kérdésben. Kiemelte: a magyar honvédek biztonsága nem arról szól, hogy egy belpolitikai csatározásban nyerni kell és ennek megfelelő döntéseket kell hozni a missziókkal kapcsolatban.

– hívta fel a figyelmet Németh Szilárd. Az államtitkár szerint az ellenzéki megnyilvánulásnak semmi más célja nincs, csak az, hogy valamiféle botrányt és pánikot keltsen. A műsorvezető kérdésére válaszolva hozzátette: Maróth Gáspárra, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizációért felelős államtitkárra is azért zúdult ellenzéki össztűz, mert jól végzi a dolgát.

PestiSracok facebook image

mondta Németh Szilárd. Hozzátette:

Mint ismert: a GVH tisztázta minden vád alól Maróth Gáspár személyét és az általa vezetett céget, a négy éven keresztül tartó vizsgálat ugyanis azt állapította meg, hogy a gyanúba kevert húsz társaság közül kilenc kartellezett, ezek között pedig nem volt ott a Maróth által vezetett gazdasági társaság. A versenyhivatal minden idők legnagyobb büntetését, 1,670 milliárd forintot rótta ki az ügyben, a balliberális gittegylet médiafelületein pedig ezzel kapcsolatban olyan cikkek jelentek meg, amelyekben az államtitkár érintettségét akit Orbán Viktor tanácsadójaként aposztrofáltak emelték ki. Ezzel szemben a valóság az, hogy Maróth Gáspárt 2019. december 20-án felmentették minden vád alól.

Forrás: PS/Hír TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.