Pesti Srácok

Orbán Viktor Salvinivel és az ECR-frakcióvezetővel áll majd egy színpadon Rómában

Orbán Viktor Salvinivel és az ECR-frakcióvezetővel áll majd egy színpadon Rómában

Az Európai Konzervatívok Facebook-posztja szerint február 3-án Orbán Viktor már Salvinivel, Melonival és a brüsszeli ECR-frakció elnökével közös színpadon szólal fel az "Isten, becsület, nemzet: Ronald Reagan elnök, II. János Pál pápa és a nemzetek szabadsága" című konferencián – szúrta ki az ATV.

Az Edmund Burke Alapítvány által szervezett konferencián szólal fel az Európai Konzervatívok Facebook-posztja szerint Orbán Viktor február 3-4-én, Rómában. A miniszterelnök mellett felszólal még Ryszard Legutko lengyel filozófus és az Európai Parlament ECR-frakciójának az elnöke, Giorgia Meloni, a Fratelli d'Italia vezetője, Marion Maréchal, francia politikus, a Nemzeti Tömörülést vezető Le Pen unokahúga és Matteo Salvini, a Liga vezetője is. Szintén a konferencia vendége lesz az American Enterprise Institute elnöke, Christopher DeMuth, Anna Maria Anders nagykövet és Yoram Hazony izraeli filozófus is, akit Orbán Viktor tavaly márciusban fogadott a Karmelitában. Az ő könyve A nacionalizmus erénye című kötet, ami elnyerte a 2019-es év Konzervatív Könyve díját. A konferencia egyik húzóneve Orbán Viktor; vele, Maréchallal, Salvinivel és Melonival népszerűsítik a rendezvényt.

A konferencia azért is különösen érdekes, mert ha a Fidesz kilépne a néppártból, az eddigi nyilatkozatok alapján az európai konzervatívok várják a magyar kormánypártot az ECR-be. Vagyis, ha Orbán Viktor szakítana a néppárttal és az ECR-t választaná, akkor egy olyan, körülbelül 140 fős nagy kereszténydemokrata szövetség jöhet létre az Európai Parlamentben, amelyhez a néppártból kilépő Fidesz, Kaczynskiék ECR-frakciója, továbbá Salviniék euroszkeptikus ID-frakciója is csatlakozna.

Forrás: ATV; Fotó: kisalfold.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.