Pesti Srácok

Papíron alkotmányos vádeljárás, de leginkább politikai boszorkányüldözés folyik Trump ellen

null

A Donald Trumpról jelentést készítő amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO) nem független, és politikai megrendelésre állította össze a csütörtökön közzétett elemzését – írta a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap internetes oldalán pénteken.

A The Wall Street Journal bizonyítékokkal alátámasztva és részben magára a GAO-ra hivatkozva leszögezte: a hivatal nem független, nem pártatlan, egy demokrata párti szenátor megrendelésére készítette jelentését, és az sem véletlen, hogy az impeachment-eljárás szenátusi kezdetének napján jelentette meg. A magát pártoktól független elemző és tanácsadó intézetnek nevező, a kongresszus által alapított Kormányzati Ellenőrzési Hivatal csütörtökön tette közzé jelentését, amelyben azt állapította meg, hogy a Fehér Ház költségvetési hivatala megsértette a törvényt, amikor Donald Trump elnök utasítására visszatartotta a kongresszus által Ukrajnának megszavazott 400 millió dolláros katonai segélyt, ami az elnök ellen indult kongresszusi alkotmányos vádeljárás egyik sarkalatos kérdése.

– fogalmazott a szervezet jelentése. A The Wall Street Journal már csütörtök esti kommentárjában megkérdőjelezte, hogy komolyan kell-e venni a GAO összegzését Donald Trump állítólagos törvénysértéséről. A lap publicisztikájához hozzászólt egy Gary Jarmin nevű férfi, akinek állításait a WSJ ellenőrizte és hitelt érdemlőknek találta. Jarmin azt írta: "az úgynevezett pártatlan GAO bürokratáinak érdekeit a legnagyobb amerikai szakszervezeti tömörülés, az AFL-CIO védi, amely a 2016-os választási kampányban adományainak 100 százalékát a demokratáknak adta". A hozzászóló szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tökéletes példája annak a washingtoni "ingoványnak", amelynek "lecsapolását" ígérte Donald Trump.

PestiSracok facebook image

A The Wall Street Journal a Szövetségi Választási Bizottságnál ellenőrizte a 2016-os elnökválasztási kampány adományait, és arra jutott, hogy Jarmin információi helytállóak. A lap egyben emlékeztetett arra, hogy a GAO lábjegyzetet fűzött összeállításához, amely szerint az anyagot Chris Van Hollen marylandi demokrata párti szenátor kérésére állították össze, aki többször is arra ösztökélte a szervezet munkatársait, hogy fejtsék ki, miért értenek egyet azzal, hogy Trump törvényt sértett.

– tette fel a kérdést a The Wall Street Journal.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.