Pesti Srácok

Pokorni Zoltán sírástól elcsukló hangon beszélt a nyilasokkal gyilkoló nagyapjáról

null

A nyilasok hetvenöt évvel ezelőtt 328 ártatlan, védtelen embert mészároltak le Budapest tizenkettedik kerületében. Az áldozatok emlékére rendeztek hétfő este megemlékezést a Maros utcai rendelőintézetben, ahol annak idején 84 embert gyilkoltak meg. Az eseményen Pokorni Zoltán polgármester is részt vett, aki megrendítő beszédet mondott, szót ejtve a nyilasok közé állt és gyilkossá lett nagyapjáról, Pokorni Józsefről, a városmajori tömeggyilkosságok meghatározó alakjáról. Beszéde közben a sírástól elcsuklott a hangja – írja a Mazsihisz honlapja.

A megemlékezést a Maros utcai rendelőintézet azon alagsori helyiségében tartották, ahol hetvenöt évvel ezelőtt a gyilkosok az áldozatokat összeterelték, hogy kihajtsák őket az udvarra, ahol legyilkolták, majd elásták őket. A Mazsihisz beszámolója szerint a rendezvényen a Hegyvidék polgármestere, Pokorni Zoltán „papír nélkül mondott megrendítően fájdalmas beszédet az összegyűlt emlékezők előtt”. A politikus nagyapjáról, az 1907-ben Érsekújváron született Pokorni Józsefről beszélt, akit ő maga csak családi elbeszélésekből ismerhetett: melegszívű, templomba járó, barátságos embernek írták le.

– mondta a XII. kerületi polgármester Pokorni Józsefről, aki 1945 januárjában gerinclövést kapott, és két nap szenvedés után meghalt. A férfi – az 1945-ben bekövetkezett halála miatt – nem szerepelt a később felelősségre vont és felakasztott gyilkosok között, ezért kerülhetett fel neve az áldozatok közé a XII. kerületi Turul-szoborra, ahol – mint a polgármester fogalmazott – „valóban nincs helye”.

PestiSracok facebook image

– mondta Pokorni Zoltán.

– tette hozzá. Ha zsidó ügyként gondolkodunk a holokauszt felől – mondván, hogy a zsidóságuk miatt ölték meg az embereket –, akkor Pokorni szerint ugyanazt a gondolati szétszakítást követjük el, amit az 1920-as, 1930-as, 1940-es években elkövettek, amikor magyarokra és zsidókra szakították szét a magyar társadalmat.

– fogalmazott a polgármester.

– tette hozzá. Pokorni arról is beszélt, hogy "nyilván véletlen, hogy én lettem ennek a kerületnek a polgármestere, de ez alkalmat adott arra, hogy – ha nem is jóvátegyek, hiszen jóvátenni nem lehet, hanem – rendbe tegyek néhány dolgot".

– fogalmazott Pokorni Zoltán a megemlékezésen, ahol a rendezvény végén a meghívott keresztény felekezetek képviselői felolvasták az összes zsidó áldozat nevét.

Forrás: Mazsihisz.hu; Fotó: Mazsihisz

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.