Pesti Srácok

Romaügyi szakértő: Felelőtlenség lenne, ha csak pénzt kapnának az érintettek

null

A kormány részéről felelőtlenség lenne az, ha kizárólag pénzt kapnának kártérítésként a szegregáltan oktatott gyöngyöspatai gyerekek, akiknek olyan segítségre van szükségük, amely hosszú távon kínálhat megoldást – mondta el Forgács István romaügyi szakértő kedden, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

– mutatott rá Forgács István, aki szerint az ő esetükben leginkább arra lenne szükség, hogy segítsenek nekik ebben. Mint elmondta, a kormánynak abban van felelőssége, hogy megtalálja a legjobb megoldást az ügyben; a kártérítés mellett kínál-e mást is.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a szakértő, hozzátéve: szükség van arra, hogy a kormány kínáljon olyan típusú segítséget is ezeknek a családoknak, amelyek egyébként ennek a pénznek a megfelelő felhasználását is segíthetik, valamint olyat, ami hosszú távon kínálhat megoldást. Forgács István szerint a gyöngyöspatai családok túlnyomó többsége nem szerette volna ezt a mostani figyelmet és elvárást.

– jegyezte meg.

– vélekedett a szakértő, hozzátéve: az érintett családoknak lehet annyi belátása, hogy elfogadjanak olyan segítséget is, amely nemcsak ennek a pénznek a nagyon gyors elköltését segíti, hanem azt is, hogy akár hosszabb távon "tudjanak kezdeni valamit az életükkel". Forgács István szólt arról is, hogy 2010 óta olyan kormányzati elköteleződés segíti a társadalmi felzárkózást, amely elsősorban a roma közösségeket segíti anélkül, hogy kimondták volna: "kizárólag a romák társadalmi felzárkózása a cél". Példaként említette a kötelező óvodai nevelést, a szociális közétkeztetést, valamint az ingyenes tankönyveket.

– mondta. Megjegyezte azt is, hogy a vitában egyértelműen politikai ideológiák csapnak most össze. Forgács István szerint a jelenlegi ügy az elmúlt tíz év roma és nem roma közösségek közötti közeledését is pusztítja, azért, mert megint kiéleződnek olyan ellentétek, amelyek az utóbbi időben nem voltak jellemzőek.

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.