Pesti Srácok

Saját sikerek és konkrétumok helyett a Tarlós-féle városvezetés döntésének gyümölcsét aratta le Karácsony Gergely: új, környezetbarát és korszerű buszok Budapesten

Saját sikerek és konkrétumok helyett a Tarlós-féle városvezetés döntésének gyümölcsét aratta le Karácsony Gergely: új, környezetbarát és korszerű buszok Budapesten

Karácsony Gergely a látszatpolitizálás, és a szép, semmitmondó szavak mellett jóformán csak akkor tud valódi sikerekről beszámolni, ha más tollával ékeskedik. Így történt most is, amikor azoknak az új Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszoknak a forgalomba állását jelentette be a mai napon, amelyeket még Tarlós Istvánék rendeltek meg. A főpolgármester ismét a zöld gondolatokat hangsúlyozta, és fontosabb ügynek titulálta a közösségi közlekedés fejlesztését annál, hogy azt a politika megakassza. A kérdés csupán az, hogy a sokat szidott, zöldellenes és betonpárti jobboldali városvezetés hogy tudott ilyen jót húzni, ami még a klímavészhelyzet nagy bajnokából is elismerő szavakat váltott ki? Vélhetően az is közrejátszott a méltatásban, hogy itt konkrétumról is szó esett, nem csupán szélbe szórt szép szavakról, amelyeken kívül Budapest új baloldali vezetése csak zsíros pozíciók kiosztásában jeleskedett első száz napját követően.

Karácsony Gergely így beszélt a sajtótájékoztatón: egy zöld város csak jó közösségi közlekedéssel elképzelhető és megvalósítható. A városvezetés célja, hogy folytassa a járműpark már korábban megkezdett frissítését. Ezt követően hangzott el a szájából az az érdekes mondat, miszerint a közösségi közlekedés fejlesztése "fontosabb ügy annál, hogy a politika azt meg tudja akasztani", ezért mindenképpen szeretnék továbbvinni az előző városvezetés által az ügyben hozott döntéseket. A főpolgármester kiemelte: a közösségi közlekedés fejlesztése egy ciklusokon átnyúló, nagyon fontos programja a fővárosnak. A politika tehát más esetekben azért jól jön, ha sárdobálásról és porhintésről van szó, de most nagylelkűen tűzszünetet tart a főpolgármester. Karácsony Gergely végül azt is közölte, hogy az átadott buszok a ma elérhető, legkörnyezetbarátabb járművek. Ezek szerint Tarlósék buksiját is meg lehet simogatni időnként, csak Gyurcsány Ferenc meg ne tudja.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy összesen negyven új generációs Mercedes busz érkezik; ezek a legkorszerűbb EURO 6-os motorral és klímaberendezéssel vannak ellátva. A most leszállított autóbuszok húsz, illetve huszonkét éves Ikarus buszokat váltanak fel, és Budapest déli térségében fognak forgalomba állni. A közreadott sajtóanyag szerint a BKV 2018 végén kezdeményezte 20 új szóló és 20 új csuklós autóbusz beszerzését. Az opciókkal összesen 100+100 autóbuszra szóló, európai uniós nyílt közbeszerzési eljárást az Inter Traction Electrics Kft. nyerte meg a most forgalomba álló Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbuszokkal tett ajánlatával. Az első 20+20 jármű vételárát a BKV Zrt. a beruházási tervéből finanszírozta. A szóló járművek 108, a csuklósok pedig 152 utas szállítására képesek.

A BKV új Mercedes-Benz Conecto Next Generation buszainak átadásán beszédet mond Karácsony Gergely főpolgármester és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója. Fotó: Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image

A sajtótájékoztató végén újságírói kérdésekre válaszolva Karácsony hangsúlyozta, hogy számára nagyon fontosak a köztévé nézői, akiket a baloldal általában dehonesztáló jelzővel szokott emlegetni, és felhívta a figyelmet arra, hogy megválasztása óta nem kapott megkeresést a közmédiától. A helyszínen tartózkodó riporterek ezt ugyan egyből megcáfolták, azonban Karácsony Gergely szokás szerint próbált kibújni a válasz alól és csúsztatásokkal operált, félreértésnek nevezve, hogy hozzá nem jutott el mégsem megkeresés. Végül az M1 csatorna helyi tudósítója megkérdezte, hogy eljönne-e élő adásba a főpolgármester, aki ugyan a kérdéses időpontban elmondása szerint pont foglalt, de megígérte, hogy szabaddá teszi magát. Meglátjuk, hogy valóban így lesz-e, vagy ismét lemondja a szereplést.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.