mercedes-benz conecto
Hatvan új busz az agglomerációnak – Rendszerszintű szemléletváltás a közösségi közlekedésben (PS-GALÉRIA)
A közúti, vasúti, fővárosi, elővárosi, közösségi közlekedés értelmezhetetlen önmagában, a közlekedés egy rendszer, amelyet a kormány rendszerszinten kíván fejleszteni – hangzott el a budapesti agglomerációban szolgálatba álló hatvan új, Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbuszok ünnepélyes átadásán. A sajtótájékoztatón többek között szóba került, hogy a tarifaközösség bevezetésére szolgáló javaslat jövő év nyarára készülhet el, a hetekben indul meg a tenderkiírás a hév-ek cseréjére, ugyanakkor folyamatosan zajlanak a további járműbeszerzések. Saját sikerek és konkrétumok helyett a Tarlós-féle városvezetés döntésének gyümölcsét aratta le Karácsony Gergely: új, környezetbarát és korszerű buszok Budapesten
Karácsony Gergely a látszatpolitizálás, és a szép, semmitmondó szavak mellett jóformán csak akkor tud valódi sikerekről beszámolni, ha más tollával ékeskedik. Így történt most is, amikor azoknak az új Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszoknak a forgalomba állását jelentette be a mai napon, amelyeket még Tarlós Istvánék rendeltek meg. A főpolgármester ismét a zöld gondolatokat hangsúlyozta, és fontosabb ügynek titulálta a közösségi közlekedés fejlesztését annál, hogy azt a politika megakassza. A kérdés csupán az, hogy a sokat szidott, zöldellenes és betonpárti jobboldali városvezetés hogy tudott ilyen jót húzni, ami még a klímavészhelyzet nagy bajnokából is elismerő szavakat váltott ki? Vélhetően az is közrejátszott a méltatásban, hogy itt konkrétumról is szó esett, nem csupán szélbe szórt szép szavakról, amelyeken kívül Budapest új baloldali vezetése csak zsíros pozíciók kiosztásában jeleskedett első száz napját követően.