Pesti Srácok

Soltész: A korábbi bűnök okozta sebek akkor gyógyíthatók, ha segítjük a ma élő német közösséget

Soltész: A korábbi bűnök okozta sebek akkor gyógyíthatók, ha segítjük a ma élő német közösséget

A korábbi bűnök okozta sebeket akkor tudjuk gyógyítani, ha mindenben segítjük a ma élő német közösséget – hangsúlyozta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap, a Fejér megyei Mány katolikus temetőjében, a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából tartott ünnepségen.

A német kitelepítés emlékművénél Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy az első világégést követően az átgondolatlan, nagyhatalmi arroganciából fakadó döntések a szovjet bolsevizmus és a német nácizmus megerősödéséhez és szörnyű tetteihez, valamint milliók halálához vezettek.

– tette hozzá. Az államtitkár rámutatott, hogy 1946. január 19. és 1948 júliusa között közel 200 ezer magyarországi németet üldöztek el, további százezreket pedig évtizedekig rettegésben tartottak. Soltész Miklós elmondta, hogy az 1941-es népszámláláskor mintegy 500 ezer magyar vallotta magát német származásúnak, 1949-ben már csak mindössze 2600-an. Megjegyezte: ma már nem ez a helyzet, mert Magyarországon ismét lehetősége van a német nemzetiségi önkormányzatoknak iskolákat, intézményeket fenntartani, így újra közel 186 ezer ember vallja magát német származásúnak hazánkban.

PestiSracok facebook image

Ritter Imre, az Országgyűlés német nemzetiségi képviselője kiemelte: a magyarországi németeknek lelki és fizikai szenvedést okoztak az elhurcolások és elűzetések. Hét évtizedet vártak arra, hogy világosan és őszintén kimondja egy magyar politikus, mi is történt akkoriban: Orbán Viktor miniszterelnök 2016-ban, az elűzetés hetvenedik évfordulóján megtette, és ezzel "végre békében nyugodhatnak, akik már nincsenek köztünk, és hajlott koruk ellenére egyenes derékkal járhatnak azok, akik a tragédia elszenvedői közül közöttünk vannak". Jelezte, hogy az utóbbi időszakban sokat léptek előre az oktatási és kulturális autonómia megvalósításában. Az elmúlt években közel hatvan oktatási intézményt vettek fenntartásba a helyi német nemzetiségi önkormányzatok, közel 15 ezer gyerek jár német nemzetiségi oktatási-nevelési intézménybe, továbbá emelt pótlékot kapnak az ott dolgozó pedagógusok, és ösztöndíjban részesülnek azok, akik német nemzetiségi pedagógusnak készülnek.

A Német Szövetségi Köztársaság képviseletében Bernd Fabritius kormánymegbízott hangsúlyozta: az Európai Unióban sem számít természetesnek és komoly történelmi tudatról tanúskodik, hogy egy állam a nevében elkövetett igazságtalanság jegyében megemlékezést hirdet. Úgy vélte, ehhez komoly kiállás és méltóság kell, és ebben Magyarország Európának is példát mutat. Hangsúlyozta: napjainkban mintaszerű kisebbségi politikát folytat Magyarország, amit jól mutat az is, hogy 2001-ben mintegy 62 ezren vallották magukat a német kisebbséghez tartozónak, 2011-ben pedig már több, mint 185 ezren.

A megemlékezést megelőzően, a Szent Kereszt Felmagasztalása katolikus templomban ünnepi szentmisét tartottak, amit Bernhard A. Kollmann mutatott be német nyelven.

Az Országgyűlés 2013-ban döntött arról, hogy január 19-e a meghurcoltatások emléknapja lesz, ugyanis 1946. január 19-én indult el Budaörsről az első vonatszerelvény az elűzött magyarországi németekkel Németország irányába.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.