Pesti Srácok

Szabályszerű volt, hogy a mentők megvárták a rendőröket, mielőtt bementek volna a csenyétei cigánytelepre

null

Szabályszerűen jártak el a mentősök Csenyétén, mikor bevárták a rendőri erősítést a mentés megkezdése előtt – mondta az ATV-nek Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) elnöke. A szakember szerint ugyanis a mentősök tevékenysége során az első körülmény, amit figyelembe kell venniük a mentés megkezdése előtt, az a biztonságos helyszín, ami jelen esetben hiányzott. A mentősök szerint egyébként a férfi már a segélyhívás pillanatában halott volt, a helyiek viszont egészen mást gondolnak az esetről, az ügyben pedig előkerült a rasszista kártya is.

Mint arról korábban beszámoltunk, pénteken este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyétén rosszul lett egy ember, leállt a légzése és a szívverését sem tudták kitapintani, ezért mentőt hívtak hozzá. Az ezt követő eseményekről a csenyétei polgármester, Kiss István a Facebookon számolt be. Azt mondta, a mentők kiértek, de nem voltak hajlandóak a faluba bemenni, és megvárták a rendőröket. A polgármester az ügyben feljelentést tett, a rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés elkövetésének gyanúja miatt nyomoz.

Mégsem volt fenyegetés?

A történet azonban nem ilyen egyszerű, mivel a mentőszolgálat jelentése szerint már a riasztáskor megfenyegették őket, ezért dolgozóik védelme érdekében kértek rendőri segítséget, egyúttal visszautasították a hátrányos megkülönböztetés vádját, amellyel a település polgármestere vádolja a mentőszolgálatot. Csakhogy az Index úgy tudja, elsőként a 112 operátora kérdezte meg a mentésirányítót, hogy kérnek-e rendőri intézkedést, majd konferenciahívást indított a mentők és a rendőrök között. Ezt egyébként az ATV-nek Kusper Zsolt is megerősítette, aki szerint ez a protokoll abban az esetben, ha a kiszálló egység fizikai biztonsága nem garantálható teljes mértékben. Az Index szerint 19 óra 9 perc és 19 óra 37 perc között legalább hét hívás futott be Csenyétéről a 112 Segélyhívó Központba, ezek közül mindegyiket továbbkapcsolták a mentőkhöz. A hívások – a portál információi szerint – főként a mentőket sürgették: volt, aki mentőhelikoptert kért, de a portál szerint durva fenyegetés a hangfelvételeken nem hallatszott.

PestiSracok facebook image

A "háttérből támadnak"

Ennek kapcsán a MOMSZ elnöke azt mondta, saját gyakorlatában is találkozott már hasonló esettel, vagyis nem egyedülálló történés a csenyétei ügy. Kifejtette: a protokoll szerint

A szakértő hozzátette: már magánál a bejelentésnél az irányító folyamatosan verbális támadás alatt állt, miközben – a protokollnak megfelelően – az újraélesztés megkezdésében próbált volna segítséget nyújtani a bejelentőnek. Kusper megjegyezte: az irányító csak nehezen tudta bevonni a bejelentőt az újraélesztés megkezdésébe, mivel

Kusper elmondta azt is, hogy az illetékes szervek kivizsgálják az esetet a hangfelvételek alapján, hogy kiderüljön, tényleg jogszerű volt-e az erősítés bevárása. A szóban forgó hangfelvételeket egyébként sem a rendőrség, sem a mentőszolgálat nem adta ki, a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva.

Forrás: ATV/Index; Fotó: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.