Pesti Srácok

Tiltakozik a Magyar Református Presbiteri Szövetség Niedermüller Péter kijelentése ellen

null

A Magyar Református Presbiteri Szövetség mintegy 15 ezer magyarországi – és 30 ezer Kárpát-medencei – presbiter férfi és nő nevében tiltakozik Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester az ATV-ben elhangzott "megbélyegző, kirekesztő, gyűlöletkeltő, keresztyéneket gyalázó" kijelentése ellen.

A szövetség közleményében Niedermüller Péter közelmúltban elhangzott nyilatkozatára reagálva azt írta, hogy a református presbiterek a helyi közösségek önkéntes tisztségviselői, akik felvállalva keresztyén identitásukat a társadalom építő tagjai, és nem "rémisztő képződmények".

Niedermüller Péter az ATV január 23-i műsorában azt mondta: "Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket (ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a "nemtudoménmik"), akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. (...) Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek."

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.