Pesti Srácok

Trump megszüntette az amerikai vízvédelmi rendelkezést az ingatlanosok kedvéért

null

Az amerikai kormányzat visszavonta a vizek tisztaságának védelméről szóló, csaknem fél évszázados szövetségi rendelkezést – jelentette be az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) csütörtökön. A döntés több, mint másfél millió kilométer területen lévő folyó, kisebb csatorna, patak, ér és mocsárvidék természetvédelmi megóvásának a végét jelenti. A védett területeken eddig nem lehetett mezőgazdasági termelést folytatni és ingatlanfejlesztést végrehajtani.

Donald Trump amerikai elnök már hivatalba lépése kezdetén hangoztatta, hogy szeretné megszüntetni, de legalábbis jelentős mértékben visszaszorítani a környezet védelmére – így a vízvédelemre is – vonatkozó törvényeket és szövetségi szabályzatokat. Azzal érvelt, hogy ezek felesleges terhet jelentenek a farmereknek, földtulajdonosoknak és az üzleti vállalkozásoknak. Elemzők szerint a csütörtöki döntéssel a kormányzat éppen ennek a rétegnek kívánt gesztust tenni.

Andrew Wheeler, az EPA igazgatója a védelmet eltörlő rendelkezés aláírása után kifejtette: a döntés lehetővé teszi a farmereknek, hogy szabadon művelhessék földjeiket anélkül, hogy attól kelljen félniük, akaratlanul is beleszántanak egy szövetségi védelem alatt álló, kiszáradt patakvölgybe vagy lápos részbe. Hozzáfűzte, hogy könnyebben kaphatnak majd engedélyt az eddigi védett területeken beruházni szándékozó ingatlanfejlesztők és ipari vállalkozások is. Az igazgató arra nem tért ki, hogy a gazdálkodásba bevonandó területeken alkalmazott rovarirtó szerek vagy műtrágyák és egyéb vegyi anyagok hogyan szennyezik majd a vízi utakat. Azt azonban fontosnak tartotta leszögezni: a változások olyan, csupán időszakos vízfolyásokra – folyókra és patakokra – érvényesek, amelyeknek medrében csak nagy esőzés vagy hóolvadás után van víz. Az ilyen hegyi patakok és folyók biztosítják egyébként néhány, általában száraz éghajlatú tagállam, például Új-Mexikó vízellátásának egy részét is. Jen Pelz, a Wild Earth nevű új-mexikói környezetvédelmi szervezet vezetője újságíróknak úgy nyilatkozott: ebben a tagállamban különösen aggodalmat kelt az intézkedés, mert a Rio Grande, amely az ivóvíz és az öntözésre alkalmas víz nagy részét biztosítja a helybélieknek, éppen ilyen, eddig védett hegyi patakokból és lápokból kapta utánpótlását.

Elemzők emlékeztetnek arra, hogy hivatalba lépése óta Donald Trump enyhített az olaj- és gázkitermelés szigorú szabályozásain, növelte a gépjárművek károsanyag-kibocsátási normáit, és javaslatot tett a kihalással fenyegetett, veszélyben lévő állat- és növényfajokat védő törvény módosítására is.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.