Pesti Srácok

Volt demokrata párti elnökjelölt indul az amerikai elnökválasztáson, libertárius színekben

Volt demokrata párti elnökjelölt indul az amerikai elnökválasztáson, libertárius színekben

Lincoln Chafee személyében volt demokrata párti elnökjelölt indul az amerikai elnökválasztáson, de ezúttal nem a Demokrata, hanem a Libertárius Párt színeiben.

Az amerikai sajtó hétfői jelentései szerint a 66 éves Chafee vasárnap este nyújtotta be a Szövetségi Választási Bizottsághoz az elnökjelöltség bejegyzéséhez szükséges dokumentumokat. Választási kampányának hétfőn megjelent internetes oldalán kiemeli: "harminc év, nulla botránnyal". A politikus korábban republikánus szenátor volt a washingtoni kongresszusban, de csupán egyetlen ciklusban. Az egyetlen republikánus szenátor volt, aki az iraki háború ellen voksolt. Miután 2006-ban elveszítette a választást, független lett, és 2008-ban Barack Obama elnökjelöltségét támogatta. 2010-ben függetlenként választották a keleti parti Rhode Island állam kormányzójává. Ezt követően belépett a Demokrata Pártba és 2012-ben Obama újraválasztási kampányának társelnöke volt. Kormányzóként nem indult az újraválasztásért, hanem 2016-ban versenybe szállt a demokraták elnökjelöltségéért. Viszonylag hamar kiszállt a versenyből, mert sem jelentős támogatottságot nem élvezett, sem kampányadományai nem voltak. A 2016-os kampányban Hillary Clintont támogatta. Chafee tavaly Wyomingba költözött, és 2019 júniusában belépett a Libertárius Pártba.

Forrás: MTI; Fotó: CNN

PestiSracok facebook image