Pesti Srácok

Felfüggeszthetik a börtönviszonyok miatti kártérítések kifizetését

Felfüggeszthetik a börtönviszonyok miatti kártérítések kifizetését

Az Országgyűlés ma a kormány kezdeményezésére felfüggesztheti a börtönviszonyok miatti kártalanítások kifizetését, továbbá elfogadhatja azt a többpárti határozati javaslatot, amely a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiók védelmére irányuló európai polgári kezdeményezését kívánja támogatni.

A Ház aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor a kommunista diktatúrák áldozataira történő emlékezéssel kezdődik, majd kivételes eljárásban tárgyalnak a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló törvénymódosításról. A képviselők döntenek a kormány börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélésekkel szembeni javaslatáról. Az igazságügyi miniszter a javaslat általános vitájában elmondta: a kabinet célja, hogy megállítsa a "börtönbizniszt", amely mára többmilliárdos iparággá vált. Varga Judit közölte, hogy a börtönviszonyok miatti kártalanítások azonnali felfüggesztését követően a nemzeti konzultáció eredménye alapján olyan új szabályozást alkotnak, amely megszünteti az eddigi "igazságtalan" gyakorlatot, és elsődlegesen az áldozatok, a sértettek és hozzátartozóik érdekeit helyezi előtérbe. Az Országgyűlés – kormánypárti, valamint jobbikos, MSZP-s és LMP-s képviselők által közösen jegyzett – határozati javaslatban támogathatja a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezést, amelynek célja, hogy az Európai Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A határozathozatalok után hét javaslat általános vitáját folytatják le: több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett szó lesz az önkormányzati törvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett módosításáról is. Az Országgyűlés ülése március 2-án, hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.