Pesti Srácok

Pénteken átadják az M4-es Üllő és Albertirsa közötti szakaszát

null

Pénteken adják át a forgalomnak az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Albertirsa közötti szakaszát, Albertirsa és Abony között pedig még idén nyáron teljessé válik az autópálya – írta szerdai lapszámában a Magyar Nemzet.

Az Üllő és Albertirsa közötti 27 kilométeres elővárosi szakasz átadásával Monor, Monorierdő, Pilis és Albertirsa lakói közvetlenül gyorsforgalmi úton érhetik el a fővárost. Az Albertirsa és Abony közötti szakaszon továbbra is zajlik az építkezés, de ez a 35 kilométer nem egybefüggő, tavaly nyáron már átadtak egy 10,8 kilométer hosszú szakaszt, ennek egyik része – 4,8 kilométer – a korábbi ceglédi körforgalomtól Budapest irányába, hat kilométer pedig a Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakasz része. Az ígéretek szerint idén augusztusig a hiányzó részek is elkészülnek, és így Abonytól a budapesti repülőtérig egybefüggő, kétszer kétsávos úton haladhat a forgalom.

Az M4-es fejlesztése folytatódik tovább az Alföldön keresztül az országhatár felé. A Szolnokot elkerülő Abony–Törökszentmiklós 27 kilométeres szakasz tartalmaz majd egy Zagyva- és egy Tisza-hidat, valamint számos műtárgyat, illetve felüljárót. A Törökszentmiklós és Püspökladány közötti 65 kilométeres szakasz nyomvonala is ismert már, továbbá tart a magyar-román határhoz vezető, Berettyóújfalu–Nagykereki szakasz megvalósítása is – olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás: Magyar Nemzet, MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.