Pesti Srácok

Szürreális fejlemények Ukrajnában, a volt főügyészt állítása szerint meg akarták ölni, amihez köze lehetett Joe Bidennek is

Szürreális fejlemények Ukrajnában, a volt főügyészt állítása szerint meg akarták ölni, amihez köze lehetett Joe Bidennek is

Viktor Sokin volt ukrán főügyész azzal állt elő egy tévéinterjúban, hogy higannyal megmérgezték őt egy görögországi látogatása alatt, és nem zárja ki, hogy az ellene elkövetett gyilkossági kísérlethez köze volt Donald Trump amerikai alelnök fő választási riválisának, az ukrajnai érdekeltségekkel rendelkező Joe Biden volt amerikai alelnöknek is.

A volt főügyész feljelentést is tett az Állami Nyomozóhivatalnál (DBR) Biden ellen hivatali munkájába való beavatkozás címén, a DBR viszont nem indított eljárást, hanem a rendőrség hatáskörébe utalta a nyomozást - közölte hétfőn az Ukrajinszki Novini hírportál a rendvédelmi szervektől származó értesüléseire hivatkozva. A hírportál információi szerint ugyanakkor Görögországban vizsgálatot indítottak a volt tisztségviselő esetleges megmérgezése ügyében.

Sokin a hétvégén a TSZN hírtelevíziónak nyilatkozva azt állította, hogy amikor tavaly szeptemberben Görögországban járt, higannyal megmérgezték, és egy görög klinika zárójelentése szerint két szívleállása is volt a mérgezés miatt, s miután újraélesztették, nyolc napot az intenzív osztályon töltött. A görögországi útjának céljáról csak annyit árult el, hogy saját ügyeit intézte az országban.

Elmondta még, hogy ezután Bécsbe utazott további gyógykezelésre, ahol ugyanaz az orvos kezelte, aki Viktor Juscsenko volt ukrán elnököt is dioxin-mérgezése után. Sokin szavai szerint 9,7 százalék higanyt (?) találtak a szervezetében, ami ötször több a maximálisan megengedett mértéknél.

PestiSracok facebook image

Sokin 2015 februárjától 2016 áprilisáig volt Ukrajna főügyésze. Sokint Petro Porosenko akkori ukrán elnök váltatta le arra hivatkozva, túl kevés eredményt tudott felmutatni a korrupció elleni küzdelem terén. Sokin meggyőződése viszont az, hogy éppen a Burisma vállalat ellen indított vizsgálatai miatt távolították el hivatalából. A Burisma az a magántulajdonú ukrán gázvállalat, amelynek igazgatótanácsi tagja volt akkor még Joe Biden Hunter nevű fia.

MTI; Fotó: karpatinfo.net

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?