Pesti Srácok

Tíz év alatt másfélszeresére gyarapodott az állami vagyon

null

2010-hez képest 52 százalékkal, azaz mintegy 6 ezer milliárd forinttal nőtt az állami vagyon nyilvántartási értéke, amely így megközelíti a 18 ezer milliárdot – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Bártfai-Mager Andrea elmondta:"a magyar állam jó gazda módjára kezeli a közvagyont, amely az elmúlt évek során folyamatosan gyarapodott. 2010-ben 11 650 milliárd forint volt az állami vagyon értéke, ami 2020-ra elérte a 17 743 milliárd forintot."

Elsődleges cél az állami vagyon gyarapítása

A miniszter felidézte: mindez annak az eredménye, hogy a kormány 2010 óta olyan vagyonpolitikát folytat, amelynek elsődleges célja az állami vagyon gyarapítása, ésszerű és gazdaságos hasznosítása.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Az elmúlt évtized tranzakciói közül a miniszter az energiaszektorban végrehajtott akvizíciókat emelte ki:

A takarékszövetkezetek fúziójávallétrejött Magyarország ötödik legnagyobb bankcsoportja

A miniszter jelentős előrelépésnek nevezte, hogy az MFB Csoport tagvállalatai összehangolt stratégia mentén dolgoznak a magyar vállalkozások számára elérhető finanszírozási megoldások bővítésén. A hitelezés terén a saját forrású termékkínálat bővítésével, fokozott kockázatvállalási hajlandósággal, az európai uniós források dinamikus piacra juttatásával, csoport szinten pedig a hitel-tőke-garancia eszközök összehangolásával látják el a fejlesztési intézményi feladatokat. A szövetkezeti hitelintézeti szektorban 2019-ben fejeződött be az a fúziós folyamat, amelynek eredményeként az összes meglévő takarékszövetkezet beolvadt a Takarékbank Zrt.-be és ezzel létrejött Magyarország ötödik legnagyobb bankcsoportja. A tárca nélküli miniszter kiemelte, hogy az egyesülésnek köszönhetően lehetővé vált, hogy az üzleti és informatikai szempontból egyaránt egységes Takarékbank Zrt. jobb, korszerűbb termékeket és szolgáltatásokat nyújtson ügyfeleinek az egész ország területén, megfelelve a digitális bankolás által teremtett kihívásoknak.

Az állami tulajdonban lévő társaságok száma mára megközelíti a 600-at

– jelentette ki Bártfai-Mager Andrea. A miniszter hangsúlyozta:

A közszolgáltatást ellátó társaságokra kitérve hozzátette, hogy esetükben elsődleges feladat a közszolgáltatás ellátásának biztosítása, a társadalmi szükségletek kielégítése, végső soron pedig a magyar családok érdekeinek, jólétének szolgálata, valamint a nemzetgazdasági és kormányzati célok hatékony megvalósításához történő hozzájárulás.

– közölte a miniszter. Bártfai-Mager Andrea kiemelte:

Vezető kép: MTI