Pesti Srácok

Donald Trump átesett a vírusteszten, a lánya önkéntes karanténba vonult

Donald Trump átesett a vírusteszten, a lánya önkéntes karanténba vonult

Donald Trump amerikai elnök átesett a vírusteszten; a lánya, Ivanka Trump, aki egyben a tanácsadója is a Fehér Házban, önkéntes karanténba vonult – ezt maga az elnök közölte szombaton.

A Fehér Ház vírusellenes munkacsoportjának szombat délelőtti sajtókonferenciáján az elnök közölte, hogy csak elővigyázatosságból végeztette el a koronavírus-tesztjét. Az eredmény még szombaton várható. Mint mondta: megmérték a testhőmérsékletét, amely teljesen normális.

Trump egy héttel ezelőtt a floridai klubjában Jaír Bolsonaro brazil elnökkel és munkatársaival találkozott, és Bolsonaro kommunikációs vezetőjénél később megállapították a fertőzöttséget. Hasonló okokból vonult önkéntes karanténba Ivanka Trump is.

A sajtóértekezleten az amerikai elnök kitért az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő központi tartalékrendszer (Fed) tevékenységére is. Nehezményezte, hogy a Fed csak követi és nem irányítja a pénzügyi folyamatokat. Anélkül, hogy részleteket említett volna, megállapította, hogy a Fed elnöke „egy sor rossz döntést hozott”. Leszögezte: reméli, hogy a Fed – ahogyan fogalmazott – végre beszáll a vírusellenes küzdelembe, és aktív szerepet vállal benne. Trump kifejtette azt is: szerencsésnek tartaná, ha egyes vállalatok követnék az Apple példáját, és átmeneti időre bezárnák üzleteiket.

PestiSracok facebook image

Mike Pence amerikai alelnök, a Covid-19 vírus terjedése elleni küzdelmet irányító kormányzati munkacsoport vezetője bejelentette: felfüggesztik a beutazásokat az Egyesült Királyságból és Írországból is, az amerikai repülőtereken csakis a hazatérő amerikai állampolgárokat fogadják. Az alelnök javasolta azt is, hogy az idősotthonok szintén tiltsák be a látogatásokat. Mint fogalmazott: „a legsérülékenyebbeket fokozottan védelmezni kell”.

Anthony Fauci orvosprofesszor, a fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója elmondta, hogy az Egyesült Államokban jelenleg 2226 embert diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, de a járvány még nem érte el a csúcspontját. Deborah Birx orvos, a munkacsoport tagja ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy bár a 20 éven aluli fiatalok körében nem diagnosztizáltak fertőzést, ettől függetlenül ez a korosztály gyaníthatóan vírushordozó lehet.

A Fehér Ház sajtóértekezletein szombattól új gyakorlatot vezettek be: az elnöki hivatal orvosi szobájában a homlokra helyezett hőmérővel megmérik az érkező újságírók testhőmérsékletét. Egy újságírót a szombati sajtókonferenciára emiatt nem is engedtek be. A Fehér Ház szóvivője közölte: ezt csak akkor alkalmazzák, ha a konferencián részt vesz az elnök és az alelnök is.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.