Pesti Srácok

Egy hatósági dokumentum szerint a britek akár 80 százaléka is megfertőződhet a koronavírusban és csak jövőre lesz vége a járványnak

null

7,9 millió kórházi kezelésre szoruló fertőzöttel számol 2021-re a brit egészségügyi hatóság (Public Health England - PHE) egy kiszivárgott dokumentum szerint - írta a Guardianra hivatkozva az Index. Ez a lakosság 15 százalékát jelenti.

Az előrejelzés azzal is számol, hogy a britek 80 százaléka fertőződik meg a koronavírussal. Ez félmillió halálos áldozatot jelentene a 60 milliós országban, ami 1 százalékos halálozási ráta mellett érvényes, de még 0,6 százalék esetén is 380 ezren halhatnak bele a fertőzésbe.

A dokumentum szerint a járvány csak jövő év tavaszán csengene le. Ez az első irat, amelyben az egészségügyi szakemberek ilyen hosszú ideig tartó járvánnyal kalkulálnak.

A számítások alapján fertőzés számának gyors emelkedése a következő 10-14 hétben várható - tehát a tavaszi, koranyári meleg nem állítja meg látványosan a vírust, legfeljebb júliustól. Az országok egészségügyi hatóságainak intézkedései, a karanténok, épp azt a célt szolgálják, hogy ezt a gyors emelkedést lassítsák, annak érdekében, hogy a fertőzések időben eltolódjanak, elkerülendő, hogy betegek százezrei vagy akár milliói egyszerre szoruljanak kórházi kezelésre, hiszen az az egészségügyi rendszer összeomlását jelentené - ahogyan erre Észak-Olaszországban már van példa.

PestiSracok facebook image

A University of East Anglia orvosprofesszora szerint aggasztó lehet hallani, hogy egy évig húzódhat el a koronavírus-járvány, ám ez nagyon is valószínű. Paul Hunter arra számít, hogy a melegebb időben enyhülhet a helyzet, novembertől azonban újra erőre kaphat a fertőzés. Komoly gondot jelenthet, hogy az egészségügyi dolgozók jelentős részének megfertőződése is igen valószínű - azaz, egyre több beteg ellátását egyre kevesebb ember tudja végezni.

Forrás: Index; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.