Pesti Srácok

Gyurcsány szerint az ellenzék nélkül leküzdhetetlen a járvány, Jakab államcsínyt vizionál

null

A hétfői parlamenti ülésen az ellenzék arról tett tanúbizonyságot, hogy nem támogatják a vírus elleni küzdelmet, ami gyakorlatilag példanélküli nemzetközi viszonylatban. Jakab Péter szerint államcsínyre készül a kormány. Cikkünket frissítjük!

A maszk nélküli, gumikesztyűt viselő Szabó Tímea mai felszólalásában arról beszélt: a kormánynak nem a biztonság a legfontosabb, hanem a kétharmados többség.

Hozzátette: szerinte össze lehet hívni a parlamentet 90 nap múlva, úgy fogalmazott: "igenis, oldják meg". Arról is beszélt, hogy az országban bizonytalanság van és nem hisznek el az emberek semmit a kormánynak.

PestiSracok facebook image

Kocsis Máté szavaira úgy reagált: nem volt nyitottság a kormány részéről. Majd kiemelte, hogy

Dömötör Csaba tükröt tartott az ellenzéknek

Dömötör Csaba viszontválaszában úgy fogalmazott:

Arról is beszélt, hogy ki kell tolni a csoportos megbetegedések szakaszát, a vírus már bárhol jelen lehet.

Rétvári Bence: fontos a gyors intézkedés

Rétvári Bence megköszönte Keresztes László Lórántnak azt a hozzáállást, amit próbál mutatni az ellenzék számára. Arról is beszélt, hogy a magyar kormány az első haláleset előtt négy nappal kihirdette a vészhelyzetet, míg ez az olaszoknál a haláleset utáni tizennegyedik napon tették meg. A példák azt mutatják, hogy nagyon fontos a gyorsaság - fogalmazott az államtitkár.

-mondta Rétvári Bence, kiemelve, hogy arra kér mindenkit, így az újságírókat is, hogy informácóikat ezen oldalon közzétett tájékoztatás szerint ellenőrizzék le.

Gyurcsány szerint a kormány lehazudja a csillagos eget

Gyurcsány Ferenc felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a háziorvosok zöld maszkot kapnak és "ez nincs rendben".

-kérdezte a DK elnöke. Arról is beszélt: mi volt 2010-ben. A kissé zavaros felszólalásban kitért arra, hogy az egészségügyre nem volt pénz az elmúlt években.

-mondta Gyurcsány Ferenc.

Minden intézkedést támogat a kormány, ami munkahelyeket tart meg és emberéleteket véd meg

Dömötör Csaba arra emlékeztette, hogy ha Gyurcsány végigvitte volna az akaratát, most fizetős lenne az egészségügy.

Hozzátette: nincs helye pártpolitikai megfontolásoknak.

Jakab Péter biztos abban, hogy államcsínyre készül a kormány és Orbán Viktor királlyá akarja koronáztatni magát

Az erősen megcsappant létszámmal a túlélésért küzdő Jobbik elnöke szerint a kormány államcsínyre készül. Jakab Péter szerint Orbán Viktor csak a vírus ellen küzd. Arról is beszélt, hogy 2015 óta folyamatos veszélyhelyzetet tart fent, holott csak

Orbán Balázs: a Jobbiknak fogalma sincs arról, miről szavaz ma a Ház

Orbán Balázs viszontválaszában kifejtette: a Jobbik a legnagyobb ellenzéki frakció, bár ebben azért ma már mégsem biztos.

Kifejtette: a törvényjavaslat nem támogatásával a magyar emberek életét és biztonságát veszélyeztetik.

Hollik István: ne gondoljunk bele, hogy mi történne, ha a Gyurcsány-kormány állapotában érte volna a járvány az országot

Hollik István arról beszélt, hogy Európa háborút vív egy láthatatlan ellenséggel, ami hatalmas erőfeszítést követel minden honfitársunktól. A pedagógusoknak is köszönetet mondott a vállalatok mellett, akik vállalták a rendkívüli intézkedéseket és köszönet illeti azokat, akik betartják a szabályokat és azok munkája is felbecsülhetetlen, akik önkéntesként segítenek. Kifejtette: nincs idő arra, hogy kivárják a parlament felhatalmazását, emberéletek múlhatnak azon, hogy milyen gyorsan tud cselekedni a kormány. A felelősség mezsgyéjén arra is felhívta a figyelmet: március 26-án lejár a felhatalmazás, ha ez nincs, akkor meg kell nyitni a határokat. Mivel senki nem tudja megmondani, mikor lesz vége a járványnak, nem tehetik meg, hogy határozott időpontra adják meg a felhatalmazást.

Bánki Erik: gyors, eredményes, hatékony intézkedésre van szükség

A Parlament Gazdasági Bizottságának kormánypárti elnöke arról beszélt, hogy bízik a gazdasági intézkedések hatékonyságában. Fontosnak tartja azt is, hogy milyen állapotban van az ország.

Bánki Erik minden képviselőtől azt kérte, hogy támogassák a kormány intézkedéseit. Őt követte Tállai András államtitkár, aki a felszólalásában kitért arra, hogy bátor, gyors döntést hozott a kormány a családok és a vállalkozások megvédése érdekében. Hozzátette: Németországban még csak most kezdik el tárgyalni az erről szóló javaslatot. A magyar gazdaság ebben a helyzetben is felülteljesít - mondta Tállai András, hivatkozva a nemzetközi pénzügyi intézetek által közzétett információra.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.